Sport

Kozák: „Örültem volna, ha Peter Hyballa visszatér”

A Slovan labdarúgócsapatánál egyértelmű cél a bajnoki cím megvédése, valamint szeretnék növelni a nézők és bérletesek számát. Ján Kozák vezetőedző szerint a csapat annak ellenére sem gyengült, hogy Andraz Sporar távozásával az első számú gólfelelőst vesztették el.
Lencsés Zoltán

2020. február 14. 17:00

dac
Holman Dávidék a bajnokság egyértelmű esélyesei. - Somogyi Tibor felvétele

Maradéktalanul elégedettek a téli felkészüléssel a Slovannál: a csapat Törökországban edzőtáborozott, ahol ifj. Ján Kozák vezetőedző szerint több remek mérkőzést is játszottak, például a Maribor (2:1-es győzelem) vagy a Ludogorec (1:1) ellen. Hangsúlyozta, hogy mivel Sporaron kívül a csapat kulcsjátékosai maradtak, így a csapat inkább erősödött. Többek között olyan játékosok érkeztek a klubhoz, mint a Puskás Akadémia legeredményesebb játékosa, Ezequiel Henty, vagy a nagyszombatiak húzóembere, Lucas Lovat.

„A télen nem lettünk gyengébbek. Távozott Andraz Sporar, de az eligazolását abszolút pozitívan éljük meg a klubnál. Jó hír, hogy csapatkapitányunk, a bolgár válogatott Vaszilij Bozsikov szerződést hosszabbított, és úgy gondolom, hogy az érkezők valamennyien hozzá tudnak tenni valamit a csapat játékához. A télen érkezett játékosok már látják, hogy mit jelent a Slovanban szerepelni, mindannyiuknak keményen meg kell küzdenie minden egyes játékpercért. A tavaszi szezon más lesz, mint az őszi, a játékosok és az én számomra is. Messze nem fogunk már olyan gyakran mérkőzést játszani, így kevesebb okom lesz a rotálásra. Ezt mindenkinek tudatosítania kell. A futballban a minőség a mérvadó, és nekünk van a legerősebb csapatunk a bajnokságban. Egyértelműen a címvédés a célunkˮ – mondta Kozák a tegnapi szezonnyitó sajtótájékoztatón.

A Slovan malmára hajthatja a vizet, hogy a két nagy rivális, a DAC és a Žilina egyaránt edzőt cserélt. Kozák a riválisokkal kapcsolatban szót ejtett Peter Hyballa távozásáról is. „Örültem volna, ha Peter Hyballa visszatér, soha egyik edzőnek sem kívánnék rosszat. Az edzők között természetes, ha van feszültség és dolgoznak az emóciókˮ – mondta a tréner, utalva a decemberi Slovan–DAC mérkőzésen történt közjátékra, amikor indulatában hazaküldte Németországba a DAC edzőjét. 

Ivan Kmotrík vezérigazgató elsősorban a szurkolókkal való kapcsolatról beszélt: „Szeretnénk közelebb hozni a szurkolókat a klubhoz, átlagos nézőszámmal ugyanis nem lehetünk sikeresek Európában. Jelenleg azonban az a helyzet, hogy egy szezonban van két-három kiemelt mérkőzés, amire sok szurkoló kilátogat, a többin azonban kevés a néző. Ezen szeretnénk változtatni. A tavasszal minden hazai mérkőzésen egy 300 fő befogadására alkalmas szektort iskolás korú gyerekek számára különítünk el, így szeretnénk a jövő szurkolótáborát építeni.ˮ

Kmotrík hozzátette, elégedett a Slovan jelenlegi keretével, a télen sikerült a terveknek megfelelően erősíteni, így a nyáron a csapat egyben tartása lesz a cél, és csak akkor fognak erősíteni, ha feltétlenül szükséges.

A Slovan előnye tíz pont a tabella élén a zsolnaiakkal és a DAC-cal szemben, vasárnap a nagyszombati Spartak vendégeként lép pályára.

Támogassa az ujszo.com-ot

Rengeteg hírrel bombáznak minket különböző portálok, s nem könnyű felismerni a valódi- és álhíreket. Ezért is fontos, hogy olyan weboldalakról tájékozódjunk, amelyek megbízható, korrekt információkat nyújtanak.

Az ujszo.com szerkesztőségében minden nap azért dolgozunk, hogy Önök kizárólag ellenőrzött, valós híreket kapjanak weboldalunkon. Ennek biztosítása meglehetősen költséges. Mi viszont szeretnénk, hogy minden kedves olvasónk hozzájuthasson az ellenőrzött információkhoz, ez azonban az Önök anyagi segítsége nélkül hosszú távon nem lehetséges.

Ezért kérjük olvasóinkat, hogy járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
koronavírus

Ismét rekordszámú koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Szlovákiában

Igor Matovič

Matovič: Győzött a felelőtlenség, a könnyelműség és az egoizmus

Daniel Lipšic

Lipšic nem indul a főügyészi posztért

koronavírus

Rekordszámú koronavírus-fertőzöttet azonosítottak – ezekben a járásokban élnek

Malomvölgy

Vörös zónába sorolták a pozsonyi Comenius Egyetem kollégiumait

koronavírus utazás

Szlovákia felkerült az Egyesült Királyság „vörös listájára”

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.