Koronavírus - Netanjahu: veszélyhelyzet van Izraelben

Netanjahu

Veszélyhelyzet van Izraelben a koronavírus-járvány erőteljes terjedése miatt - jelentette ki Benjámin Netanjahu miniszterelnök kormányának ülésén a katonai rádió jelentése szerint.

"Vészhelyzet van, megduplázódik a súlyos betegek száma"- hangsúlyozta a kormányfő a kabinet szokásos vasárnapi ülésén. Az előző napokban folyamatosan ezer körül járt a diagnosztizált új vírushordozók napi száma, szombaton pedig az egészségügyi minisztérium jelentése szerint 803 új fertőzöttet találtak a tesztelések nyomán. A súlyos állapotban lévő betegek száma az egy héttel korábbinak a duplája.

Az ultraortodox Bné Brakban a hétszáz diákot oktató Beit Matitjahu jesiva, vagyis vallásos iskola 210 növendéke kapta el a fertőzést, köztük a jesivát vezető rabbi is. A vírushordozókat kiemelik környezetükből, és "koronaszállodákban" helyezik el, mivel szinte lehetetlen betartani a házi-karantént ebben a különösen zsúfolt városban, ahol minden 2-3 szobás lakásban sokgyerekes nagycsaládok élnek.

"Azonnali és drámai lépések nélkül, ha ezen a héten nem sikerül megfékezni a járványt, tíz napon vagy két héten belül ismét teljes kijárási korlátozásra kényszerül a kormány, hogy a kórházi ellátásra szoruló betegek számának drasztikus emelkedése miatt ne omoljon össze az egészségügy" - hangsúlyozta az izraeli nemzetbiztonsági tanács szakértőbizottságának elnöke, Eli Vaxman professzor a kormány ülésén.

A bizottság azt is javasolta, hogy a válsághelyzet kezelését vegye át a hadsereg polgári védelmi parancsnoksága, amely rendelkezik a döntések végrehajtásához szükséges emberekkel és szervezeti háttérrel.

A kormány a járvány terjedésének megakadályozása érdekében azt a javaslatot vitatta meg vasárnap, hogy 50-ben korlátozzák-e a vendéglőkben egyszerre leültethető emberek számát. Aszaf Zamir turisztikai miniszter azt mondta a megbeszélésen, hogy ez a lépés pusztító láncreakciót eredményezhet.

"Az éttermek nagy részét bezárják és nem nyitják meg újra. Hatalmas iparágról beszélünk, amely több százezer emberből áll" - figyelmeztetett az új szigorítást bírálva.

Jiszrael Kac pénzügyminiszter is ellenezte a vendéglátóhelyek további korlátozásait, szerinte is más megoldásokat kell találni. A vasárnapi értekezleten nem hoztak döntést, s hétfőre újra összehívták a minisztereket egy újabb ülésre.

A Jediót Ahronót című újság honlapjának, a ynetnek nyilatkozó magas rangú miniszterek úgy vélik, hogy előbb-utóbb kénytelenek lesznek újra bezárni az éttermeket, és újabb szigorú korlátozásokról fognak határozni.

Az egymillió lakosra jutó új megbetegedések száma a rádió szerint az amerikaihoz hasonlít, és a járvány terjedése nyomán Ciprus úgy döntött, hogy Izrael besorolását C-kategóriára csökkenti, vagyis jobban fogja korlátozni az izraeliek beutazását.

Izraelben jelenleg 11 189 fertőzött van, ami már meghaladja a járvány első hullámának csúcsát. Közülük 335-en szorulnak kórházi kezelésre, 86-an vannak súlyos állapotban, 29-en pedig lélegeztetőgépen. Az utóbbi héten a súlyos betegek száma fokozatosan, napról-napra nőtt.

A járvány kitörése óta eddig összesen 29 ezer 366 megbetegedést észleltek Izraelben, a bizonyítottan koronavírusban elhunytak száma 330 fő volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?