A Slovan csak a Vallecanót győzte le, így már nincs esélye továbbjutni
Konferencialiga: az utolsó fordulóban sem dőlhetnek hátra a topligások
A labdarúgó Konferencialiga-főtábla utolsó fordulója előtt még olyan csapatok top 8-as helyezése sem biztos, mint a Vallecano, a Mainz, a Crysal Palace és a Fiorentina.
A Konferencialiga főtábláján a BL-lel és az Európa-ligával ellentétben nem nyolc, hanem hat fordulót rendeznek, így a csütörtöki mérkőzésekkel be is fejeződik a szakasz. A harmadik számú európai kupasorozatot elsősorban a gyengébb ligák számára találták ki, ahol reális esélyük van kiugró eredményt elérni, bár a sorozat eddigi négy szezonjából hármat így is topligás csapatok (AS Roma, West Ham, Chelsea) nyertek.
Harcban a top 8-ért
A KL-be az öt topliga csak egy-egy csapatot delegál. A Ligue 1-t képviselő Strasbourg vezeti a tabellát és az utolsó fordulóban, a Breidablik elleni hazai meccsen jó eséllyel meg is őrzi pozícióját. Érdekesség azonban, hogy az angol, az olasz, a spanyol és a német képviselőnek még be kell biztosítania a top 8-at, és az ezzel járó automatikus nyolcaddöntőt. A Vallecano és a Mainz nincs túl nehéz helyzetben, előbbinek a Dritát, utóbbinak a Samsunsport kell legyőznie hazai pályán. A 9-9 ponttal rendelkező Crystal Palace és Fiorentina azonban győzelmi kényszerben lesz a Kuopio ellen, illetve a Lausanne otthonában.
Tét nélküli Slovan–Häcken
Csütörtökön 21 órakor a svéd kupagyőztes Häcken lesz a Slovan ellenfele Pozsonyban. Egyik csapat sem juthat már tovább, így csak a becsületért és a koefficienspontokért szállnak harcba a felek. „Tartozunk a szurkolóinknak a győzelemmel” – jelentette ki Marko Tolic, a pozsonyiak horvát játékosa.
A Slovan eddig a papírforma szerint kikapott a Strasbourgtól, a Vallecano legyőzésével kellemesen meglepte szurkolóit, míg az Alkmaar, a Kuopio és a Skendija elleni vereségek kisebb-nagyobb csalódásként lettek elkönyvelve.
A „vesszőfutók” és a lengyel vonal
A tabella alsó felében nem túl bonyolult a helyzet: általános meglepetésre olyan csapatok számítanak már biztos kiesőnek, mint az ukrán ezüstérmes Dinamo Kijev, a korábban saját magát a végső győzelemre is esélyesnek tartó Slovan és a tök utolsó Rapid, amely a mezőny egyetlen pont nélküli csapata, és amely csütörtökön Mostarban próbál meg kicsit szépíteni a helyzetén. Kontextusba helyezve a Dinamo, a Rapid és a Slovan búcsúját: többek között az örmény, a koszovói, az északmacedón és a gibraltári bajnoknak is jó esélye van megérni a tavaszt.
Felemásul teljesített eddig a négy lengyel klub. Nyáron az Ekstraklasa rekordot döntött azzal, hogy mindhárom selejtezős indulója (Legia, Raków, Jagiellonia) főtábláig jutott, ráadásul negyedikként ide került a BL-ből kizuhanó Lech Poznan. A kvartettből a legígéretesebben a Baráth Pétert is foglalkoztató, még veretlen Raków áll, amelynek akár még egy vereség is beleférhet a zárófordulóban, míg a hatalmas krízisben lévő Legia már biztosan kiesett.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.