Sport

Kleinék a legnehezebb nyolcezrest célozzák meg

Klein Dávid és Suhajda Szilárd hegymászó a nyári mászószezonban a világ második legmagasabb hegyét, a K2-t veszi célba.
Lencsés Zoltán

2019. június 26. 19:15

Klein Dávidra és Suhajda Szilárdra nagy feladat vár (Fotó: MTI)

A 8611 méter magas csúcs megmászásához maximális testi-lelki felkészültség és nem kevés szerencse is szükséges, mivel hegymászókörökben az egyik, ha nem egyenesen a legnehezebb nyolcezresnek tartják. Ráadásul a magyar páros oxigénpalack és teherhordók nélkül tervezi megmászni a hegyet, ami tovább növeli a veszélyt.


A magyar K2-expedícióval kapcsolatban kétségtelen lenne tagadni, hogy nem csak biztató jelek akadnak. Klein Dávidról elsősorban a sikertelen Everest-expedíciói kapcsán szoktunk hallani. A 43 éves hegymászó eddig kilencszer próbálkozott a világ legmagasabb hegyével, de még egyszer sem jutott fel a csúcsra, ellenben sikerült megmásznia négy másik nyolcezrest. Ezek közül a Cso-Jut és a Gasherbrum II-t bevezető hegyeknek is nevezik, mivel technikailag nem nehezek, ellenben az Annapurna I 2016-os megmászása kétségkívül jó ajánlólevél a K2-höz (mindkét hegyre jellemző a szélsőséges, kiszámíthatatlan időjárás és állandó lavinaveszély, ráadásul ezen a két hegyen a legmagasabb a halálozási arány a nyolcezresek közül). Klein Dávid társa, Suhajda Szilárd eddig egy nyolcezrest mászott meg, oxigénpalack nélkül jutott fel a Broad Peak 8051 méteres csúcsára. 


Szintén a páros hasznára válhat, hogy 2016-ban már megpróbálták megmászni a K2-t, így valamennyire feltérképezhették a hegyet. Akkor veszélyt sejtve, remek érzékkel visszafordultak a 7200 méter magasan fekvő hármas tábor előtt, amit később elsodort egy lavina. Ez szintén mellettük szól: amellett, hogy összehangoltan, összeszokottan dolgoznak, képesek tiszta fejjel gondolkodni, és tudják, mikor kell visszafordulni. 
Klein Dávid és Suhajda Szilárd jelenleg Pakisztánban van, már elérték a K2 alaptáborát, ahonnan a klasszikus Abruzzi-útvonalon próbálják megközelíteni a csúcsot, serpák és oxigénpalack nélkül. 


A csúcstámadást július végére vagy augusztus elejére tervezik, addig az alaptáborból kiindulva, több akklimatizációs mászást beiktatva fokozatosan terveznek emelkedni. Amennyiben sikerrel járnak, az a magyar hegymászó-történelem egyik, ha nem legnagyobb sikere lesz.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Čaputová magyarok között töltötte napját

Čaputová magyarul posztolt Gombaszögről

Korábban lényegesebben befogadóbb volt a világ

Ha jól választ, a nagy melegben az étel is hűsíthet

Kellemetlen: véletlenül rossz házba tört be a NAKA

Melegkiütés vagy napallergia?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?