Kizárhatják a DAC-ot a Konferencialiga selejtezőjéből; ha nem, örmény vagy fehérorosz csapattal játszhatnak

DAC

Az UEFA jogi vizsgálatot indított a DAC és a Győri ETO tulajdonlása kapcsán, mivel mindkét futballklub a Konferencialigában lenne érdekelt.

A gondot az okozza, hogy a DAC többségi tulajdonosa, Világi Oszkár érdekeltségébe tartozik a győri klub is, az UEFA szabályai pedig tiltják, hogy egy adott versenysorozatban egy tulajdonos két klubja is induljon. Korábban már felmerült ez a kérdés, de akkor az ETO illetékesei azt közölték, az egyesület irányítási struktúrája alapján nem lesz akadálya, hogy a dunaszerdahelyiek mellett ők is szerepelhessenek a nemzetközi porondon.

Az UEFA egyelőre annyit közölt, hogy jogi vizsgálatot indított az ügyben. 

Amennyiben az UEFA arra jutna, hogy szabálytalan lenne a két klub indulása a KL-ben, úgy a DAC-ot zárná ki a sorozatból, mivel a Niké Liga koefficiense alacsonyabb, mint az NB I-é.


A dunaszerdahelyiek a sorsolás előtt azt közölték honlapjukon, az UEFA a részvételüket megjegyzéssel látta el, és várnak a végső döntésre.

Klubunk a teljes folyamat során együttműködött az UEFA-val, és továbbra is konstruktívan egyeztet a szervezettel 

– jegyezték meg a közleményben.

Ha a sárga-kékek számára kedvező döntés születik, úgy kemény túra vár rájuk: az örmény Urartu vagy a fehérorosz Neman Grodno lennne a DAC ellenfele a KL-selejtező 2. fordulójában. A párharcot a dunaszerdahelyiek kezdenék otthon.

A győriek (ha jóváhagyják részvételüket) a San Marinó-i Tre Fiori és az örmény Pjunik Jereván továbbjutójával találkoznak. A Puskás Akadémia a ciprusi AEL Limasszollal meccsel majd. Ha pedig a Paks kiesne az EL-ből, a KL-be csúszva a szlovén NK Maribor ellen folytatná. 

A zsolnaiak komoly ellenfelet kaptak a lengyel Raków személyében, ellenben ha a nagyszombatiak búcsúznának az Európa-ligából, úgy egy kellemesnek ígérkező máltai ellenfél, a Hibernians várna rájuk a Konferencialigában. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?