A II. labdarúgóliga 8. fordu-lójának nyitányán a zsinórban hat bajnoki meccsen vereséget szenvedett somorjai együttes az elmúlt öt fordulóban győztes kassai Lokomotívát fogadja pénteken délután négykor a pomléi stadionban.Tegnap még Borčicén, kupamérkőzésen szerepeltek a felső-csallóköziek.
Kisiklik a Loki holnap Somorján?
A II. labdarúgóliga 8. fordu-lójának nyitányán a zsinórban hat bajnoki meccsen vereséget szenvedett somorjai együttes az elmúlt öt fordulóban győztes kassai Lokomotívát fogadja pénteken délután négykor a pomléi stadionban.
Tegnap még Borčicén, kupamérkőzésen szerepeltek a felső-csallóköziek. Pihenésre, erőgyűjtésre nem sok idejük maradt, mert már holnap a második helyen tanyázó kassai vasutascsapat ellen lépnek pályára a Pomléban. Arra a kérdésünkre, hogy miért kellett előrehozni ezt a találkozót, Peter Bláha csapatmenedzser csupán annyit válaszolt, nem tudja, Mika Lönnström edző kifejezett kérésére döntöttek így.
„Jó nagy öngólt rúgtunk ezzel az érthetetlen lépéssel, hiszen akár vasárnapra is halaszthattuk volna a soron következő bajnokit, s akkor jóval frissebbek lennénk” – adott hangot a szurkolók méltatlankodásának Fehér Béla. Őt és társait nem is a jelenlegi utolsó hely, hanem kedvenceik hétről hétre ismétlődő harmatgyenge teljesítménye dühíti.
„Igaz, hogy Králik, Pončák és Ozogány sérült, miként az is, hogy hiányzik a Sopronba igazolt Ágh Zoli, valamint az Aranyosmarótra távozott Záhumenský, az újonnan érkezett brazilok meg képtelenek helyettesíteni a középpályás Maximinianót és főleg a gólvágó Peut, akik a múlt idény végén hazatértek. Ám ezek a tények sem jelenthetnek mentséget a többnyire elképzelés nélkül, erőnléti gondokkal küszködő játékosaink vérszegény teljesítményére” – fejtette ki szakvéleményét Almásy Gyula, az egykori kiváló somorjai középhátvéd.
A hazaiak egyre gyakrabban bírált finn edzője konokul ismételgeti, hogy még keményebben kell edzeni, mert csak így rángathatják ki önmagukat abból a gödörből, ahol egyre mélyebbre süllyednek. „A zsolnai fiatalok ellen egy félidőn át kiválóan játszottunk, múlt vasárnap Szereden is sokáig döntetlenre álltunk. Nem vagyunk olyan rosszak, mint ahogy a táblázat mutatja. Ez rövidesen bebizonyosodik” – közölte a tréner.
Kassán érthetően nincs ilyen feszült hangulat. „Legutóbb augusztus elején kaptunk ki Poprádon (0:2), azóta öt bajnokit és két kupameccset húztunk be, pénteken sem szeretnénk megszakítani kiváló sorozatunkat. Nem lesz egyszerű, de könnyű csata nincs a második vonalban” – mondta lapunknak Robert Cicman csapatkapitány. Arról is érdeklődtünk, vajon harcba szállnak-e a bajnoki címért. „Mi nem álmodozunk, jó focival minél több pontot szeretnénk gyűjteni. Pénteken éppen Somorján” – tette hozzá magabiztosan.
A hazai szurkolók törzshelyén sörözgetők tisztelik soron következő erős ellenfelüket, de azért nem temetik a csapatukat. „A remény hal meg utoljára, hátha most borul a papírforma, hátha éppen nálunk siklanak ki a kassai vasutasok!” – hallom több asztaltól is. (Sz. J.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.