Király Gábor, a berlini Hertha és a magyar válogatott kapusa a napokban az angol FC Liverpool vendége – az utóbbi időben a korábbinál kevesebb lehetőséghez jutó labdarúgó a Premier Shipben folytathatja pályafutását.
Király Liverpoolban
Semmi különös nem történt. Elsősorban az orvosi vizsgálat miatt jöttem ide, edzenem csak kedden kellett, méghozzá a csapattal. Aztán ha Hoeness rábólint, jöhetnek az újabb tréningek.
Mit szólt, amikor először meghallotta, hogy vinné a Liverpool?
Azért én erről nem most hallottam először, február–márciusban már tudtam, hogy van ez a lehetőség, de természetesen akkor is nagyon örültem neki. Angliába szeretnék igazolni, a Liverpool pedig nagy tradíciókkal büszkélkedő klub. De még egyszer mondom: tudom, hogy még nem vagyok a Liverpool kapusa. Ez egy lehetőség, amivel megpróbálok élni. Az egészségemmel nem lehet gond, a többit pedig majd meglátjuk.
Ez a pár nap akár próbajátékként is felfogható?
Ezt nem mondanám. A liver-pooliak privát emberként is meg akartak ismerni, testközelből akartak látni, tudni akarták, ki vagyok, mi vagyok.
Előfordulhat, hogy Dudeknek Petry után újabb magyar kapussal kell megküzdenie a csapattagságért?
Ha jól tudom, Dudeket el akarják adni, a Hertha is vinné, és ezt megerősítette az az úriember is, aki kijött elém a reptérre. De mondom, itt még semmi sem száz százalék!
De azért lenne kedve a váltáshoz?
Persze! Újabb kihívás lenne, aminek megpróbálnék megfelelni.
Még mindig Anglia az álma?
Azt hiszem, ez nem változik. A televíziós közvetítéseken keresztül többször is meggyőződhettem arról, hogy az angol a nekem való bajnokság. Ott nem húzzák az időt, ha egy csapat kettő nullára vezet, a kapusa akkor is szalad a labdáért, ott egy pillanatig sincs megállás. Sokkal őszintébbnek tűnik az a világ.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.