Kikapott a DAC a Slovantól

DAC

Megszakadt a DAC veretlenségi sorozata a bajnokságban: a sárga-kékek tíz meccs után kaptak ki újra, a pozsonyi Slovan 2:0-ra győzött ellenük a labdarúgó Fortuna Liga rájátszásának 2. fordulójában.
 

A DAC-ból hiányzott a csapatkapitány Marin Ljubicic, aki a nagyszombati kupameccsen kapott piros lapot, és négy hétre eltiltották. Az időjárás viszont megkegyelmezett a csapatoknak, a meccs előtt nem havazott Pozsonyban, és a hideg is elviselhető volt.

A mérkőzés tétje a második hely volt, és hogy egyik csapat sem szándékozik csak védekezni, az már az első tíz percben nyilvánvalóvá vált. Mindkét oldalon voltak kísérletek, a sárga-kékeknél Kalmár került jó helyzetbe, de Šulla megfogta a lövését, míg a másik oldalon Holman próbálkozott. A 11. percben Pačinda eresztett meg egy veszélyes lövést a jobb oldalról, de elkerülte a kaput. A Slovan azonban egyértelműen lendületesebben játszott, a 19. percben Csavrics közeli lövését védte remek reflexszel Macej.

A 23. percben vezetést szerzett a Slovan: Rabiu kapott remek kiugratást, talán már az ő lövése is bement volna a kapuba, de Holman még rásegített, és megszerezte negyedik bajnoki gólját az égszínkékek mezében – 1:0. A dunaszerdahelyiek csalódása és felháborodása annál nagyobb volt, hogy közvetlenül a gól előtt a megindulni akaró Divkovicot lerántották, de a játékvezető nem reagált az esetre, és az ellentámadásból jött a hazaiak találata.

Tíz perccel a szünet előtt Kalmár és Herc hozta ki szépen a labdát, de Šulla kapus jól kivetődött a már lövéshez készülődő Pačinda lábára.

Kapcsolódó cikkünk

A második félidő is aktív, de sok pontatlansággal tarkított játékot hozott. Az 55. percben Divkovic éles szögből egy Slovan-védővel szemben is megtalálta a rést, de a kapufát találta el. A nem túl nagy számú, de nem is túl sportszerű hazai tábor erre is, mint minden DAC-helyzetre, magyarellenes rigmusokkal reagált.

A 60. percben a hazaiak majdnem összhoztak egy öngólt, Bozsikov felszabadítónak szánt fejese a felső lécen landolt, és a Slovan-védők bajban voltak, alig tudták valahogy elrúgni a labdát a berobbanó Divkovic elől. A meccsnek ebben a szakaszában a sárga-kékek domináltak, mám ezt a fölényt nem tudták gólra váltani. Marco Rossi pályára küldte Čmelíket, majd az elefántcsontparti új szerzeményt, Bayot is, de tőlük sem jött a várva várt egyenlítés.

A 72. percben pedig újra jött a Slovan, a vendégek védelme egy kicsit elbambult, Koštrna elvesztette a labdát, Moha pedig a hálóba bombázott – 2:0. A marokkói csatár rövid időn belül duplázhaztott is volna, de ezúttal csak szöglet lett a dologból.

A másik oldalon Čmelík lövését ütötte ki Šulla.

A DAC tíz mérkőzés után kapott ki a bajnokságban, s ebben a szezonban először kapott ki a Slovantól. Az égszínkékek győzelme azt is jelenti, hogy a két csapat helyet cserélt a táblázaton, a Slovan jelenleg a második, a DAC pedig a harmadik.
 

Érdekes

Slovan Bratislava–DAC 2:0 (1:0)

Góllövők: Holman (23.), Moha (72.).

Sárga lap: Kalmár, Pačinda, Herc.

Játékvezető: Marhefka, 2850 néző.

SLOVAN: Šulla–Sekulič, Bajric, Bozsikov, Rundics–De Kamps–Holman (80. Szavicsevics), Rabiu–Csavrics, Sporar (89. Vittek), Moha (87. Hološko).

DAC: Macej–Koštrna, Šatka, Huk, Davis–Herc, Pambou–Pačinda, Kalmár (84. Vida), Černák (54. Čmelík)–Divkovic (65. Bayo).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?