Ljubljana. Nem sikerült teljesítenie a szövetség által kitűzött célt a magyar férfi kézilabda-válogatottnak, ám Skaliczki László szövetségi kapitány úgy érzi, annak ellenére, hogy csapata nem jutott a legjobb nyolc közé, nem okozott csalódást a kontinensviadalon.
Kevés az ötven százalék?
Ma a hetedik helyért a középdöntőcsoportok 4. helyezettjei – Szerbia-Montenegró és Svédország – csapnak össze, ezt követi a két elődöntő, amelyben Horvátország Szlovéniával (a szlovák Beňo, Rančík bírópáros vezeti), Németország pedig Dániával mérkőzik. Előbbi csatára ismét felvonulhatnak a rohamrendőrök, a szerbekkel ellentétben ugyanis a horvátok komoly létszámmal képviseltették magukat Celjében, kérdés, közülük mennyien jutnak be majd a Tivoli hétezres nézőterére. Az egyetlen fennmaradó olimpiai kvótáért még Szlovénia és Dánia fut versenyt, az igazi csemegét az jelentené, ha nem az elődöntőben dőlne el ennek a sorsa, hanem a két gárda egymás között vívhatna élethalálharcot akár a fináléban, vagy akár a harmadik helyért. (o, ú)
A HÉTVÉGI MŰSOR
SZOMBAT – a 7. helyért: Svédország–Szerbia-Montenegró; elődöntő: Horvátország–Szlovénia, Németország–Dánia.
VASÁRNAP – az 5. helyért: Franciaország–Oroszország; a 3. helyért (15.00); döntő (17.30).
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.