Igazságtalan és diadalmas pillanatokat is tartogatott Peter Sagan számára a 2017-es év, ám az év végi elszámolásnál egyértelműen a sikerek domináltak.
Kétség sem férhetett Sagan győzelméhez
Igazságtalan és diadalmas pillanatokat is tartogatott Peter Sagan számára a 2017-es év, ám az év végi elszámolásnál egyértelműen a sikerek domináltak. A kerekes meggyőző fölénnyel győzött a sportújságírók (és most már az olimpiai érmesek és korábbi ankétgyőztesek) év végi ankétján, s pályafutása során harmadszor lett az év szlovák sportolója.
Sagan 2017-ben 12 futamgyőzelmet aratott, ezzel pályafutása során már a 101. diadalnál jár. Kiemelkedett közülük a világbajnoki győzelem – a szlovák kerekes sorozatban harmadszor győzött a vb-n, korábban erre senki nem volt képes.
A Tour de France-on azonban nem tudta sorozatban hatodszor is megszerezni a pontverseny győztesének járó zöld trikót, mert a negyedik szakasz befutója után diszkvalifikálták, azzal az indokkal, hogy több versenyzőtársa testi épségét veszélyeztette, amikor „lezárta” Mark Cavendish előtt a helyet. Sagan már akkor is azt állította, csak a saját pozícióját védte, és több mint hat hónappal a Tour után a nemzetközi szövetség is felmentette a vádak alól – bár ez a zöld trikót már nem adja vissza neki.
Az év végi ankéton viszont kétség sem férhetett Sagan győzelméhez – míg tavaly sokan vitatták egyes újságírók hozzáállását, mert még az első ötbe sem sorolták a kerekest, most Sagan neve mind a 133 leadott ankétlapon szerepelt, 129-szer az első, kétszer a második és kétszer a harmadik helyen.
Sagan pályafutása során harmadszor lett az év sportolója, korábban 2013-ban és 2015-ben győzött.
Idén a sportújságírók mellett azok a már visszavonult sportolók is szavazhattak, akik olimpiai érmet szereztek, vagy megnyerték az ankétot. A szervezők ezzel is a szavazás presztízsét akarták növelni.
Sagan mellett az alpesi sízők is taroltak az ankéton – Petra Vlhová a második, Veronika Velez-Zuzulová a harmadik helyen végzett az egyéni sportolók között, a csapatok rangsorának élén pedig a Vlhová, Zuzulová, Falat, Andreas Žampa összetételű gárda végzett, amely ezüstérmes volt a csapatversenyben a világbajnokságon.
A szavazatokat december elején kellett leadni, ezért a sílövő Anastasia Kuzmina közelmúltbeli nagyszerű eredményeit már nem tudták figyelembe venni az újságírók. A szervezők azonban nem feledkeztek meg a kiváló sportolóról, és különdíjjal jutalmazták.
A Sportújságírók Klubja 2010 óta minden évben kitüntet egy sportlegendát, idén ezt az elismerést Jozef Pribilinec olimpiai bajnok gyalogló kapta, aki 1988-ban, Szöulban 20 kilométeren diadalmaskodott. (bt)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.