Garamkálna. Még a szakavatott sportrajongók is felkapták a fejüket, amikor felröppent a hír, hogy a Léva környéki településen tartalékcsapat van kialakulóban. A 2015/2016-os évadban rögvest beneveztek a területi bajnokság VIII.
Két év, két bajnoki cím
Garamkálna. Még a szakavatott sportrajongók is felkapták a fejüket, amikor felröppent a hír, hogy a Léva környéki településen tartalékcsapat van kialakulóban. A 2015/2016-os évadban rögvest beneveztek a területi bajnokság VIII. ligájába, amelyet magabiztosan megnyertek.
„Mindössze Málason szenvedtünk vereséget, kétszer döntetleneztünk, a többi mérkőzésen viszont mindhárom pontot begyűjtöttük. Az elmúlt szezonban a VII. ligában is sikeresen vettük az akadályokat. Csupán kétszer – Čaka, Pukanec – kaptunk ki, hét alkalommal pedig pontosztozkodással ért véget az összecsapás. A 127:26-os gólarányunk is önmagáért beszél. Második helyünk azt eredményezte, hogy a Tlmače csapatával a járás legmagasabb osztályában folytathatjuk” – tájékoztatott Szilvás András, a garamkálnai fakó edzője.
De nézzük, hogy is kezdődött a sikertörténet. A két évvel ezelőtti V. ligás ifiből kilencen kiöregedtek, és közülük öten a felnőtt B csapatban folytatták pályafutásukat. A korosabbak közül Gogora, Hegedűs, Hrnčiar, Csontos, Zdychavský és Sakoš mutatott érdeklődést a szereplés iránt, s ezáltal összeállt egy ütőképes alakulat.
„A VII. ligában rendkívül tetszetős és eredményes játékot mutattunk be, ahogy jöttek az eredmények, úgy váltak egyre magabiztosabbá a játékosok. A felsőszemerédieknek például tizenhat, az ipolyviskieknek pedig tizennégy gólt rúgtunk úgy, hogy egyet sem kaptunk – dicsekedett büszkén Szilvás András. – A Mevasport VI. ligában sem szeretnénk szégyent hozni lelkes szurkolóinkra, akik az idegenbeli mérkőzéseinkre is szép számban elkísérnek bennünket. Újoncként is magasra tettük a mércét, a táblázat felső felében akarunk végezni. Heti két alkalommal edzünk, a nyári holt idényben Újbarson és Garamlökön vettünk részt focitornán, a IV. liga élvonalában végzett A csapatunk elleni főpróbán pedig 6:0-ás vereséget szenvedtünk. Szerencsére van miből válogatnom, hiszen huszonöt tagú a keret. Tavasszal további hét–nyolc ifit építhetek majd be a gárdába. Ha nagyon akarnánk, akár egy C csapatot is létrehozhatnánk.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.