Kenyhec és Migléc is csatlakozott az adventi futóversenyhez

futás

Lorinčík, Mecenzéf (Medzev) és Dvorníky-Včeláre után szombaton az először csatlakozó Kenyhec és Migléc között zárul az 5. évfolyamába lépett népszerű adventi futássorozat.

A kenyheci és migléci önkormányzat támogatásával megvalósuló esemény már most komoly érdeklődésre tart számot. A szervezők nevében a kenyheci Makó Róbert elmondta, hogy eddig mintegy 200-an jelentkeztek a Hernád- és Bódva-völgyi településekről, így népes mezőnyre van kilátás.

„A verseny központja a kenyheci Sportcentrum lesz, ahol a résztvevők 12 órakor rajtolnak el. A futók egy migléci forduló után ugyanide érkeznek majd vissza. Az indulók egy rövidebb (6,7 km) és egy hosszabb (12,4 km) táv közül választhatnak 

– nyilatkozta lapunknak Makó.

Bár az előzetes jelentkezések már lezajlottak, a későn döntőknek sem kell aggódniuk, a szervezők biztosítják a helyszíni nevezés lehetőségét is. Erre a verseny napján 10.30 és 11.30 között lesz mód a Sportcentrumnál. 

„Az esemény nemcsak a fizikai teljesítményről, hanem a közösségi összefogásról is szól, az ötödik alkalommal életre hívott adventi versenysorozat méltó zárásaként. Mindemellett a már 10 órakor kezdődő adventi vásáron szeretteinket is meglephetjük a közelgő ünnepek alkalmából 

– tette hozzá Makó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?