Budapest. Kállai Gábor nemzetközi nagymester, a Magyar Sakk Szövetség szakmai igazgatója szerint döntő lehet a mai, 12. játszma a Lékó Péter és az orosz Vlagyimir Kramnyik között a klasszikus világbajnoki címért zajló párharcban.
Karnyújtásnyira a siker
„A holnapi játszma lesz érzésem szerint a kritikus pont” – mondta a férfi válogatott kapitánya. – „Szombaton Péter játszik a világossal, így akkor elvileg nem történhet baj, az utolsó mérkőzés pedig már valószínűleg feszültségektől terhes lesz, amit remélhetőleg Péter jól fog bírni.” Kállai hozzátette: ragyogó esély mutatkozik arra, hogy Lékó megszerezze a világbajnoki címet.
„Ez számszakilag és az eddig mutatott teljesítmény alapján is igaz, ugyanis Péter rukkolt elő úgymond világbajnokibb játékkal. Igaz, Kramnyik az utóbbi két partiban már egyre jobb és pontosabb volt, Péter azonban, amikor ellenfele világossal kezdett, eddig mindig kitalált valami újítást. Kérdés, van-e még kettő ilyen a tarsolyában.” A szeptember 25. óta zajló összecsapás hatalmas fizikai megterhelésnek teszi ki mindkét nagymestert. „A program kötött, így ha valaki megbetegszik, nincs lehetőség a halasztásra.
A hírek szerint Kramnyik megfázással bajlódott, de úgy tűnik, ebből kilábalt, és kezdi visszanyerni alkotó erejét. Péter jó lelki állapotban van, ezt mutatja, hogy nem csak védekezni akar, bár ahogy fogynak a játszmák, azért egyre inkább az eredmény megtartása kerül előtérbe” – nyilatkozott Kállai Gábor.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.