Kalmár Zsolt: „Kisebbfajta döntő lesz ez a számunkra”

dac

A forduló, egyben az alapszakasz legnagyobb rangadóját rendezik meg ma 14.30-kor a labdarúgó Fortuna Ligában, ahol a második helyen álló DAC az éllovas Slovan vendége lesz.

A mérkőzés eredményétől függetlenül már biztos, hogy a Slovan nyeri az alapszakaszt, a hétpontos hátrányban lévő DAC második helye szintén garantált az utolsó forduló előtt – tehát annyi csak a kérdés, hogy az előny változik-e, és ha igen, milyen arányban.

A DAC számára a Slovan elleni lesz a 800. mérkőzés az élvonalban. A dunaszerdahelyiek történetük során eddig kétszer távoztak győzelemmel az égszínkékek otthonából: az 1996/97-es szezonban Zsákovics és Rimanovský, míg 2015-ben, Štepanovský gólja döntött a sárga-kékek javára. 

A Slovan új otthonában eddig kétszer szerepelt a DAC, és mindkétszer vereséget szenvedett. Ez egyben azt is jelenti, hogy Bernd Storck vezetőedző első győzelme a legnagyobb rivális felett még várat magára.

„A Slovan játékoskerete nagyon jó, tele van kiváló futballistával. A dunaszerdahelyi szerepvállalásom során azonban már többször is képesek voltunk őket legyőzni. A holnapi kisebbfajta döntő lesz a számunkra, mindannyian tudatosítjuk a rangadó fontosságát és azt is, hogy a végeredmény mekkora hatással lehet a szezon további részére. Nagyon bízom benne, hogy ha mindannyian a pályán hagyjuk a szívünket, akkor mi ünnepelhetünk a hármas sípszó után. Győzni akarunk és közelebb kerülni a Slovanhoz. Nem lesz egyszerű, de bízom a csapatban” – idézi a DAC honlapja Kalmár Zsolt csapatkapitányt. 

Kalmár DAC-színekben eddig kétszer talált be a Slovan hálójába, de a jelenlegi keretből ezt Eric Davis és Eric Ramírez is elmondhatja magáról. A dunaszerdahelyiek csapatából a régóta sérült Vida Máté és Sidney Friede ezúttal is hiányozni fog.

A Slovan és a DAC nem pusztán a tabella első két helyén áll, a két csapat a legtöbb statisztikában egyértelműen a mezőny fölé magasodik: ők lőtték a legtöbb gólt és kapták a legkevesebbet, hazai és idegenbeli mérlegük is jobb, mint a többi csapaté. 

Érdekesség, hogy a Fortunaliga.sk weboldal statisztikái szerint az eddigi 21 forduló során a dunaszerdahelyi csapat játékosai 11 124-szer passzoltak egymásnak, ami 1001-gyel több, mint a Slovan passzainak a száma. A DAC emellett a kapura lövések számában is jobb (146:125), mint a legnagyobb riválisa, ugyanakkor míg Jedlička a szezonban csak hatszor zárt mérkőzést kapott gól nélkül, addig az égszínkékeknek ez már 11-szer jött össze.

A két csapat ősszel 1:1-es döntetlent játszott a MOL Arénában egy nézők nélküli mérkőzésen, akkor a találkozó nagy részében a DAC játszott mezőnyfölényben. Kružliak öngóljával a 26. percben vezetést szerzett a Slovan, 8 perccel később Andrija Balic egy szép szabadrúgásgóllal egyenlített. 

A mérkőzést élőben közvetíti az M4 Sport +, az Orange Sport 1, illetve a fortunaliga.tv internetes televízió. A találkozó játékvezetője Kráľovič lesz.

(lz, dac1904.sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?