Kajak-kenu-Eb: döntős célokkal Račicébe

kajak

A szerdai ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a kajak-kenusok Európa-bajnoksága a csehországi Račicében.

2006 és 2015 után harmadszor látja vendégül a kontinens legjobbjait a morva város. Ezúttal a versenyek egységesített lebonyolításával: az összes szám előfutamát csütörtökön rendezik, pénteken jönnek a középdöntők, az érmeket pedig szombaton és vasárnap osztják ki.

A szlovákiai küldöttségnek ezúttal ennyire vérmes reményei nincsenek (talán az egyedüli Samuel Baláž kivételével), az A döntős szereplések már elégedettségre adhatnak okot.

Annál is inkább, mivel a nőknél a K2 500 méteren induló Sidó Bianka és Bugár Réka teljes edzésből utazott az Eb-re. Előzetesen ugyanis a július elején sorra kerülő U23-as kontinensviadalra koncentráltak. 

„Hüttner Csaba szövetségi kapitány meggyőzött minket, hogy nincs más páros a nőknél, amelyik képviselhetné az országot, de ettől függetlenül továbbra is az U23-as kategória a prioritás, mert ott a legjobbak közé tartoznak a lányok a mezőnyben. A felnőtteknél Biankáék messze a legfiatalabbak, a szezonkezdő világkupákon sem voltak a korosztályukból versenyzők. Tudtommal a felnőtt-Eb-n sem lesznek, de ha mégis, annak csak örülni fogunk, mert megnézhetnénk őket 

– nyilatkozta lapunknak Honti Jenő, Sidó Bianka edzője.

 – Račicében nem lesz teher a lányokon, ha bejutnak az A döntőbe, nagyon elégedettek leszünk. A hangsúly azon van, hogy taktikailag jó futamokat menjenek. Az Eb-re a pitesti korosztályos viadal főpróbájaként tekintünk.
 

A férfiaknál K4 500 méteren úgyszintén az A döntőt célozza meg a szlovákiai egység. Míg a szegedi, szezonnyitó vk-n Zalka Csaba, Denis Myšák és Botek Ádám mellett még Gacsal Ákos ült negyedikként a hajóban, Poznanban már Milan Dörner, és utóbbi „ragadt benn” az egységben Račicére is. 

Nehéz kiindulni a világkupákból, azokon országonként két hajó is indulhat, valaki válogatóként tekint rá, ki ilyen, ki olyan formában abszolválja őket. Milan is egyszer ült be a hajóba Poznanban szerdán, aztán már mentünk is a versenyre. Most viszont tudtunk készülni közösen egy hetet Pozsonyban, egy másikat pedig Szolnokon. Hagyom magam meglepni, mi lesz az Eb-n, de azért remélem, sikerül bejutnunk az A döntőbe”

 – mondta az Új Szónak Botek.

A virti kajakos elárulta, az új kapitánnyal, Hüttnerrel élénk kapcsolatban vannak, a magyarországi szakember igyekszik odafigyelni minden részletre, és a meglátásaival segíteni a szakmai munkát. 

„Reméljük, valamit találunk, amivel megszorongathatjuk a legjobbakat 

– tette hozzá Botek azzal, hogy Račice számára több okból is kedves versenyhelyszín.

 – 2017-ben ott debütáltam a világbajnokságon, és Gelle Petivel rögtön ezüstérmet nyertem K2 1000 méteren. Szeretek ott kajakozni, mert a szél az összes pályán egyforma, nem a szerencsén múlik egy-egy futam eredménye.”

A parakenusokkal együtt 33 tagú magyar küldöttség vélhetően több (arany)érmet is begyűjt. A legfőbb várományosok közé Takács Kincső, Kopasz Bálint és Varga Ádám tartozik. A szombati és vasárnapi versenyeket az M4 Sport élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?