Pozsony. Dunaszerdahelyen már szinte mindenki elkönyvelte, hogy 1:1-es eredménnyel zárul a DAC–Slovan B II. ligás labdarúgó-mérkőzés.
„Jogos volt a büntető...”
Szaban Tibor, a DAC edzője: „A vártnál jóval nehezebben szereztük meg a három pontot, mert az ellenfél kezdettől fogva öt játékossal is védekezett. Különben teljesen jogos volt a büntető, mert a 16-oson belül a pozsonyi futballista kezére pattant a labda.”
Štefan Abrman, a Slovan B csapatvezetője: „Hihetetlen dolgok történtek az utolsó percekben. Szó sem volt tizenegyesről, mert a 16-os vonala előtt álló Mikulec vállára pattant a labda. Még a csallóközi szurkolók is megmosolyogták Fízel ítéletét. Az ajándékbüntető után az egyik hazai játékos elrúgta a középkörbe letett labdát, Sloboda pedig odarohant és egy kicsit meglökte őt. A játékvezető a DAC-futballistának csak sárga lapot mutatott fel, míg Slobodát kiállította. Sajnos, megveretett a bíró. Még nem döntöttük el, megóvjuk-e a dunaszerdahelyi mecs-cset. A csapat valamennyi tagja sírva fakadt a szombat délutáni színjáték után...” (zsi)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.