Pozsony. Nyolc fordulót kellett várni arra, hogy a listavezető Ličartovce pontot veszítsen. Megtörtént, méghozzá az újonc V. Leváre pályáján. Ez azt jelenti, hogy mivel a második helyen álló rimaszombatiak nyertek, három pontra megközelítsék riválisukat. Kitett magáért a nyitrai Jelšic, öt gólt szerzett a Dubová ellen.
Jelšic mesterötöse
RIM. SOBOTA–SENICA 2:0 (1:0). Góllövők: Németh Krisztián (7.), Valkučák (90.). Játékvezető: Ihringová, 900 néző. Sárga lap: Németh K., Teplanský, ill. Kročian, Hodál, Kosík, Hílek. Először bíráskodott II. ligás meccsen nő, aki kezében tartotta a mérkőzést. A hazaiak hamar gólt szereztek, de utána a meccs végéig a vendégek diktálták az iramot, gólt azonban nem tudtak rúgni. A hazaiak szerencsés győzelméről az utolsó perc döntött.
ŠKP DEVĺN–DAC 2:0 (1:0). Góllövők: Tomaček (24.), Keller (67.). Játékvezető: Hádek, 370 néző. Sárga lap: Masarovič, Keller, ill. Svoboda, Revák. A hazaiak már a meccs elején gólt szerezhettek volna, utána szinte semmi sem történt, mígnem a 24. percben Masarovič átadása után Tomaček szerzett vezetést. A vendégeknek az első félidőben csak egyetlen lövési kísérletük volt. Amikor a hazaiak berúgták az első góljukat, feladták a védekezésüket, kitámadtak, s így a hazaiak többször kerültek Santa kapuja elé, de csak egyszer tudtak eredményesek lenni, Keller egyéni alakítás után állította be a végeredményt.
ČAŇA–SENEC 1:0 (1:0). Góllövő: Puhák (37.). Játékvezető: Fízel, 1000 néző. Sárga lap: Maďarík, Čizmár, ill. Lukáč, Rožník. Nívós játékot hozott az összecsapás, a hazaiak az első félidőben enyhe mezőnyfölényben futballoztak és a 37. percben Žiga ideális átadása után Puhák biztosan talált a hálóba. Szünet után a szenciek uralták a játékot, de csak a mezőnyben jeleskedtek, a kapu előtt csődöt mondtak.
V. LEVÁRE–LIČARTOVCE 1:1 (1:1). Góllövők: Gumán (1.), ill. Majoroš (13.). Játékvezető: Šulek, 852 néző. Hiába játszott állandó fölényben a listavezető, csak egy gólt tudott rúgni a kiválóan védő Kostoláni kapusnak.
PODBREZOVÁ–B. BYSTRICA 0:0. Játékvezető: D. Hrčka, 2500 néző. Harcos játékot hozott a közép-szlovákiai rangadó, a jobb játékosokból álló katonák a legjobb helyzetekben is hibáztak.
NITRA–DUBOVÁ 7:1 (3:1). Góllövők: Szorád (12.), Jelšic (15., 35., 47., 72., 86.), Kováčik (71.), ill. Holmík (26.). Játékvezető: Papuča, 600 néző. Piros lap: Gašpar (55., Dubová). Ahogy az eredmény is mutatja, a vendégeknek egy percig sem volt esélyük a jobb eredményre.
PREŠOV–TOPOĽČANY 0:0. Játékvezető: P. Šuniar, 1500 néző. Kiegyenlített játékot hozott az összecsapás, a második félidőben a játékosságban jobb vendégek futballoztak fölényben, eredmény nélkül.
SLOVAN B–HUMENNÉ 2:1 (1:0). Góllövők: N. Hrnčár (36. – 11-esből), Sloboda (55.), ill. Ondík (56.). Játékvezető: Hrčka, 150 néző. Közepes színvonalú mérkőzésen a hazaiak többet támadtak, két gólt rúgtak, de még legalább ennyi gólhelyzetet kihagytak.
A bajnokság állása:
1. Ličartovce 8 7 1 0 17:7 22
2. Rim. Sobota 8 6 1 1 15:6 19
3. Nitra 8 5 0 3 21:9 15
4. B. Bystrica 8 4 3 1 9:6 15
5. Topoľčany 8 4 2 2 11:5 14
6. Senec 8 4 2 2 13:8 14
7. Čaňa 8 4 1 3 14:15 13
8. Humenné 8 4 0 4 10:8 12
9. DAC 8 3 1 4 10:14 10
10. Prešov 8 2 3 3 10:8 9
11. Podbrezová 8 2 3 3 9:7 9
12. Devín 8 3 0 5 10:15 9
13. Slovan B 8 2 1 5 12:16 17
14. V. Leváre 8 1 2 5 7:15 5
15. Senica 8 1 2 5 3:11 5
16. Dubová 8 0 2 6 4:25 2
A 9. forduló műsora, szeptember 21., szombat, 16.00: Ličartovce–Rim. Sobota, DAC–V. Leváre, Senec–ŠKP Devín, B. Bystrica–Čaňa, Humenné–Podbrezová, Dubová–Slovan B, Topoľčany–Nitra, Senica–Prešov.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.