Egyesben Janics Natasa, kettesben a Kovács Katalin, Janics Natasa páros nyerte nagy fölénnyel a női kajakverseny 500 méteres döntőjét az athéni olimpián! Vereckei Ákos és a címvédőként indult Kammerer Zoltán, Storcz Botond kajakkettes az ötödik, kenuban Joób Márton és a Kozmann György, Kolonics György duó a hetedik helyen végzett.
Janics Natasa két diadala
Ezután következett a kenu egyesek küzdelme. A rajt után úgy tűnt, Joób képes lehet a bravúrra, féltávnál a harmadik helyen állt, de aztán a második 250 méteren már nem tudta megtartani pozícióját. Végül hetedik lett, de nem szabad elfelejteni, hogy a döntőbe jutással már teljesítette az előzetesen kitűzött célját.
Janics Natasa talán a legnagyobb esélyesként készülhetett a női kajakosok 500 méteres döntőjére. A Démász-Szeged versenyzője ki is jelentette az olimpia előtt: csak akkor lesz elégedett, ha mind a két számát – vagyis az egyest és Kovács Katalinannal a párost is – megnyeri. Ennek megfelelően a start után azonnal a mezőny élére állt, és rendkívül magabiztos versenyzéssel, 250 méter után fokozatosan növelve előnyét mintegy másfél hajóhosszal megnyerte a döntőt.
Ezután Kammerer Zoltánon és Storcz Botondon volt a sor. A szél és a hullámzás általában nem kedvezett a magyar párosnak, és sajnos nem volt ez másképp a K2-esek versenyében sem, a címvédő ezúttal nem tudott dobogóközelbe kerülni, ám jó hajrával az ötödik helyen végzett.
Az 1000 méteren bronzérmes Kozmann György és Kolonics György páros nem tudta megismételni pénteki szereplését, és a hetedik helyen végzett az 500 méteres verseny döntőjében. A nap és a kajak-kenu versenyek zárószámaként következett a női kajak kettes, Janics Natasa Kovács Katalinnal indult. A német négyest pénteken éppen a magyarral szemben sikerre vezető, 42 éves Birgit Fischer – ezúttal Carolin Leonhadttal – az elején kicsit ráijeszett jó rajtjával a magyarokra, de féltávtól már nekik sem volt ellenszerük, Janics és Kovács megindította a hajót, és innentől csak a különbség volt kérdéses, a páros ellenállhatatlanul haladt a cél felé, több mint egy hajóhosszt verve a riválisokra. „Kimondhatatlanul boldog vagyok, nagy kő esett le a szívemről ezzel a győzelemmel, kissé megnyugodtam tőle. Hogy túl nagy fölénnyel nyertünk? Azért én izgultam, mert senki sem mehet biztosra, mi sem mehettünk. Az biztos: jó, hogy összeültünk a párosra, éreztük, bennünk van az olimpiai arany” – mondta Kovács Katalin.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.