Athén. A játékok első hetének furcsa statisztikája, hogy a világelső sportolók összecsapásai félig vagy teljesen üres lelátók előtt zajlottak, így az athéni olimpia jelenleg pénzügyi kudarcnak tűnik.
Izgalmas meccsek – üres lelátók
Az athéni sportesemények rendezői mindent megtettek a létesítmények színvonalas megépítéséért, de úgy tűnik, megtöltésükről nem gondoskodtak eléggé. Bár egyes jegyek már 10 euróért beszerezhetők, a házigazdák a jelek szerint igencsak meggondolják, milyen eseményre költenek.
A görög televízió operatőre a női tornász selejtezőn nem tudott olyan kameraállást elfoglalni, ahonnan nem látszanak az üres lelátók – a verseny kommentátora rosszallóan fel is hívta a figyelmet a nézőhiányra.
A szervezők azzal védekeznek, hogy még csak a selejtezők zajlanak, s mivel az eladható 5,3 millió jegyből 2,9 millió már elkelt, a későbbi versenyek már biztosan népes tribünök előtt zajlanak majd. (Összehasonlításként: Sydneyben az 5,7 millió jegy mintegy 92 százalékát sikerült értékesíteni.)
Egy múlt hónapban készített felmérés szerint a görögök csupán egyötöde szándékozik kimenni az eseményekre, a külföldi sportrajongók viszonylag alacsonyabb száma pedig a biztonsági fenyegetésekkel magyarázható.
Az eddigi versenyek közül az úszószámok nézettsége volt a rekorder, de megteltek a csarnokok az argentin–szerb-montenegrói kosármeccsre, illetve a magyar– szerb-montenegrói vízilabda-találkozóra is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.