Ismét a IV. ligában az ipolyságiak

ipolysag
Ipolyság |

A hétvégén rajtoló bajnoki szezonban újra a IV. ligában szerepelhet az ipolyságiak labdarúgócsapata.

Az előző, félbeszakadt bajnoki szezonban aranyérmesek lettek az ipolyságiak, ám az irányító testület úgy határozott, hogy a nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjából, ugyanúgy, mint a többi bajnokságból, senki sem kerül magasabb osztályba. Később derült égből villámcsapásként érkezett a hír, hogy az Ipoly menti határváros labdarúgóin kívül a második helyezett zsitvabesenyőiek is szerencsét próbálhatnak a IV. liga délkeleti csoportjában.

„Az elején meglepetésként kezeltük az értesítést, de egy cseppet sem tétováztunk és beneveztünk. Elvégre egy időben már szerepeltünk a negyedik vonalban, ahol szert tettünk némi tapasztalatra. Érzésem szerint már az idény elején kialakul majd az elit csapatok társasága, ám az sem elhanyagolható, hogy a szerényebb képességűeknek vélt alakulatok sok borsot törhetnek a többiek orra alá. Állításomat főleg arra alapozom, hogy az anyagiakban viszonylag szűkölködőknél jóformán évek óta nem változott az együttes gerince, és egy összeszokott gárda olykor többre képes, mint az ellenfeleˮ – tárta fel gondolatait Urblík József ipolysági klubelnök és játékos, aki a város labdarúgása ikonjának számít.

Az ipolyságiak már hosszú ideje szűk játékoskerettel rendelkeznek, így szeretnének új labdarúgókat is igazolni. A napokban sikerült megszerezniük a gólerős Tran Anh Pétert, aki legutóbb a hontnémetieket erősítette, de régebben már többször szerepelt az Urblík-legénységben. Szintén régi-új arcnak számít Andrej Jaďuď, aki ez idáig Óváron rugdosta a gólokat. Abszolút újonc azonban Urblík Szabolcs, aki bár ipolysági születésű, mostanáig csupán dunaszerdahelyi, nagyölvedi és párkányi színekben lépett pályára. Egyedül csak Szilágyi Ferenc Dániel távozott, aki állítólag Magyarországon folytatja pályafutását.

„Rendszeresen edzünk, különböző formációkat próbálgatunk és egyéni taktikai elemeket is gyakorlunk. A fiúk a felkészülési meccseken is úgy küzdenek és hajtanak, mint ahogy azt majd a bajnokikon is elvárom tőlük. Mostanáig a nagykürtösiek, a csábiak, a felsőtúriak és az ohajiak ellen mérettettük meg tudásunkat, és valamennyi összecsapásból győztesként kerültünk ki. Hamarosan következik a nyitóforduló, az örök rivális lévaiakkal kezdünk hazai környezetben. Az előttünk álló idény befejezésekor teljes mértékben elégedett lennék a tizedik hellyel, ám nagyra törő álmokat is dédelgetünkˮ – árulta el Urblík József.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?