Tiszavirágéletű volt az Artmedia listavezetése a labdarúgó Corgoň Ligában: a fővárosiak ugyanis hazai pályán kikaptak a rózsahegyiektől, és elvesztették vezető helyüket. Megszerezte első bajnoki pontját a sereghajtó Inter, végre gólt értek el, de nem nyertek a rimaszombatiak.
Igazságos, fájó döntetlen
Az izgalmas mérkőzésen nem unatkoztak a szurkolók, a hazaiak az eddigieknél bátrabban mentek előre, s bár gyorsaságban, kombinációban elmaradtak a vendégektől, egy-egy jól sikerült akciót méltán jutalmazott tapssal a nézősereg. A kezdőcsapatba visszatért Iskra ütőképes párost alkotott Piszárral, a gömöriek találata is kettejük támadásából született: a 29. percben Piszár passzolt önzetlenül tiszta helyzetben lévő csatártársához, s a kapus meg Špendla mentési igyekezetéből végül öngól kerekedett. Négy perc múlva azonban Piszárt sérülés miatt cserélni kellett, s a helyére beállt Bella messze elmaradt az elvárásoktól. A vendégek percei következtek, rövid passzaikkal könnyen átjátszották a rimaszombati védelmet, a 41. percben Porázik lőtt a felső kapufára.
A második félidőben sem változott a játék képe: mindkét oldalon akadt góllal kecsegtető akció, igaz, a dubnicaiak sokkal egyszerűbben jutottak el helyzetig. Az 53. percben először mégis a gömöriek növelhették volna az előnyt, ám Hílek kedvező pozícióból csak a kapus kezébe gurított. A villámgyors ellentámadás végén Filo fejelt, ám Benko szédületes bravúrral hárítani tudott. A 83. percben eldőlhetett volna a meccs. Sľuka futott fel a jobbszélen, s tette középre a labdát Iskrának, Perniš kapus a büntetőterületen belül buktatta a rimaszombati játékost, a bíró sípja azonban néma maradt. A nagy felhördülést követően lassan már mindenki a hátralévő másodperceket számolta, amikor Benko rosszul futott ki egy beívelésre, Filo tisztán fejelhetett, s ezúttal nem hibázott.
Ismét szertefoszlottak a rimaszombati győzelmi remények. A döntetlen a játék képe alapján igazságos, de a hibás bírói ítélet és az utolsó pillanatban érkezett egyenlítő gól a gömöriek számára érthetően fájó pont marad. (bt)
Öt forduló után újabb gömöri gól
Az aránylag jó rajt után a harmadik fordulótól szombatig (8. forduló) nem került gól a rimaszombati csapat neve mellé. A gömöriek útja az újabb gólig: Žilina–Rimavská Sobota 3:0, Rim. Sobota–Artmedia Bratislava 0:1, B. Bystrica–Rim. Sobota 3:0, Rim. Sobota–Spartak Trnava 0:0, Rim. Sobota–Dubnica 1:1. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.