Eperjes. Tegnap elkészítették a ma kezdődő Szlovákia–Románia Davis Kupa-találkozó sorsolását. A nyitómérkőzésen (15.00) Dominik Hrbatý Adrian Voineával találkozik, ezt követően Karol Kučera ellenfele Andrei Pavel lesz. Mint ismeretes, a találkozó tétje a Világcsoportban maradás.
Hrbatý és Voinea kezd
A világranglista alapján valamivel esélyesebbek a vendégek, azonban a szlovákok eddig hazai pályán általában kitettek magukért. Tavaly Eperjesen küzdelmes találkozón 3:2-re legyőzték a chileieket, ezért választották a játékosok ismét helyszínként a kelet-szlovákiai város sportcsarnokát.
„Örülök, hogy Karol Kučera meggondolta magát, s vállalta a szereplést. Vele lényegesen erősebbek leszünk. Rendkívül nehéz mérkőzés előtt állunk, ellenfelünk jelentős játékerőt képvisel. Kiegyensúlyozott csatára van kilátás, remélem, sikeresek leszünk” – mondta Miloš Mečíř. Meglepetésre a párosban egyelőre nem Kučerát jelölte a szakvezető, hanem a fiatal Karol Becket, azonban ezt a nevezést még módjában áll megváltoztatni a kapitánynak.
„Becsületesen készülök az összecsapásra, bízom benne, hogy igazolom az elvárásokat” – jelentette ki Karol Kučera.
Adrian Marcu, a román együttes mestere így nyilatkozott a sorsolást követően: „Jobban szerettem volna, ha Pavel kezd, de így sem vagyok csalódott. Nagyon fontos találkozó vár ránk, bízom benne, hogy jövőre is Világcsoportban szerepelünk.”
u Mától vasárnapig Párizs és Moszkva ad otthont a tenisz Davis Kupa két elődöntőjének: a címvédő és 9-szeres győztes francia válogatott a 31-szer első Egyesült Államokat, az oroszok az argentinokat fogadják. A Roland Garros salakján egyértelműen a hazaiak az esélyesek. A francia csapatban Sebastien Grosjean, Arnaud Clement, Fabrice Santoro és Michael Llodra kapott helyet.
Az amerikai csapat nélkülözni kénytelen két legnagyobb sztárját: Pete Sampras és Andre Agassi is lemondta a szereplést. Ezért James Blake, Andy Roddick Mardy Fish és a veterán Todd Martins alkotja az együttest. Ennek ellenére Patrick McEnroe kapitány bizakodik: – Nem vagyunk könnyű helyzetben, hisz a két ász nagyon hiányzik majd. ĺgy csupa fiatallal, a jövő csapatával játszunk Párizsban, s remélem, nem vallunk szégyent. Fantasztikus lenne, ha a Roland Garroson, épp a francia teniszszentélyben győznénk le vendéglátóinkat.
A moszkvai összecsapáson, amelyre a Luzsnyiki Sportpalotában kerül sor, szintén a vendéglátók az esélyesebbek: a két sztár, Marat Szafin és az utóbbi időben egyre jobban formába lendülő Jevgenyij Kafelnyikov szeretné megszerezni Oroszország számára az első Davis Kupa-győzelmet. Rajtuk kívül Mihail Juzsnyijt és Andrej Sztoljarovot hívta meg Samil Tarpiscsov kapitány. Az oroszok eddig két alkalommal jutottak be a fináléba (1994, 1995), de előbb a svédektől, majd az amerikaiaktól kaptak ki. Az argentinok az utolsó előtti pillanatban voltak kénytelenek változtatni csapatukon: Guillermo Canas csuklótörés miatt nem tarthatott a többiekkel, helyére a régóta kitűnő formában teniszező, szinte minden talajon veszélyes Juan Ignacio Chela került. Mellette Gaston Gaudio, David Nalbandian és Lucas Arnold léphet pályára az orosz fővárosban. Argentína egyszer, 1981-ben jutott be a DK-döntőbe, de vereséget szenvedett az Egyesült Államoktól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.