Honvéd-diadal a kupadöntőben

honved

A Budapest Honvéd nyerte a labdarúgó Magyar Kupa 2019/20-as kiírását, miután a szerda esti döntőben 2:1-re legyőzte a Mezőkövesd csapatát.

Ez a kupadöntő volt az első tétmérkőzés, amit a Puskás Arénában rendeztek. Az MLSZ összesen tízezer jegyet hozott forgalomba, amelyek egy nap alatt, villámgyorsan elkeltek. Ugyanakkor a papíron előírt másfél méteres távolságtartásnak nyoma sem volt a lelátón, a kapuk mögött a szurkolók szinte egymás nyakát taposták.

Álmos kezdés
A mérkőzés színvonala hagyott némi kívánnivalót maga után, különösen az első harminc percben volt kiábrándító a tempó. Mindkét csapat óvatos játékkal rukkolt elő, a Honvéd támadója, Lanzafame, míg a másik oldalon Zivzivadze teljesen el volt vágva a játéktól. Gyakran az volt a benyomásunk, hogy a mezőkövesdiek középpályáját intelligensen és jó érzékkel irányító Cseri Tamáson kívül a többi mezőnyjátékos csak fejetlenül futkározik a pályán. 

Két gyors gól
Ezek után a 33. percben a semmiből szerezte meg a vezetést a Honvéd: egy szöglet után Kamberhez került a labda, akinek lövése – megpattanva a mezőkövesdi Neszterovon – a hálóban kötött ki. 

Az addig egyébként enyhe mezőnyfölényben játszó mezőkövesdiek válasza nem váratott sokáig magára. Három perccel később Pekár végezhetett el jó harminc méterről szabadrúgást, és az erős, de középre tartó lövést Tomáš Tujvel, a Honvéd szlovákiai kapusa bevédte – 1:1. 
Valamelyest jót tett a mérkőzésnek a két gól, és bár azt nem lehet mondani, hogy ezután szemet gyönyörködtető megoldásokat láthattunk, de a mezőkövesdiek két-három alkalommal is gyors passzokkal, tetszetősen hozták zavarba a Honvéd védelmét.

Ugyanez igaz volt a második félidőre is, amely az első tíz percben mezőkövesdi fölényt hozott, de gólt ismét a Honvéd szerzett, ismét egy rögzített szituáció után. Az 56. percben Kamber jókor volt jó helyen, a megpattanó labdát három méterről fejelhette a hálóba.

Izgalmas hajrá
A gól után még kis ideig folytatódott a mezőkövesdiek dominanciája, de aztán kiestek a ritmusból. A játék töredezettebbé vált, ami a Honvédnek abszolút megfelelt. A fővárosi csapat elkezdett okosan és fegyelmezetten futballozni, úgy tűnt, kezébe vette az irányítást. Kuttor Attila cserékkel próbálta felrázni csapatát, de a várt hatás elmaradt. Szerencsére a végül tízpercesre nyúló hosszabbítás rengeteg izgalmat hozott: a kis-pesti George kétszer is az üres kapura lőhetett, de mindkétszer célt tévesztett, így maradt a 2:1. A  mezőkövesdiek klubtörténetének első trófeája egyelőre még várat magára.

A Honvéd nyolcadszor
A Honvéd története nyolcadik kupagyőzelmét aratta. A kispesti csapat 51 millió forint készpénzt kapott a diadalért, valamint indulási jogot szerzett a jövő évi Európa-liga-selejtezőkre. 

„Elégedett lehetek a játékosokkal, nagyon fegyelmezetten dolgoztak. Öröm látni, hogy Kamber úgy tud örülni egy gólnak, mint egy kisgyerek. Fantasztikus volt ezt érezni és látniˮ – emlékezett meg a győztes gólt szerző boszniai szerb játékosáról Pisont István, a Honvéd vezetőedzője, aki 31 évvel ezelőtt játékosként is nyert Magyar Kupát a csapattal.

„Kicsit fura érzés volt. Nem tudtam odaérni, de ez benne van a pakliban – mondta tört magyarsággal a kapott potyagólról Tomáš Tujvel, a Honvéd kapusa, majd hatalmas mosollyal az arcán folytatta. – Mindkét csapat akaratos volt, de mi egy kicsivel jobban. Ennyi. Kupagyőztes vagyok.ˮ 

„Nem sikerült nyernünk, ennek ellenére jó teljesítményt raktunk le az asztalra. Két pontrúgás döntötte el a sorsunkatˮ – fogalmazott Kuttor Attila, a mezőkövesdiek vezetőedzője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?