Már csak a sportdöntőbíróság (esetleg polgári peres eljárás) dönthet az olimpiai elsőségétől megfosztott Michal Martikán aranyérméről. Mint ismert, a kiváló szlovák víziszlalomos kenu egyesben megnyerte a versenyt, de a bírók megkésve két hibapontot hozzáadtak teljesítményéhez, s ezzel már csak második lett.
Hogyan dönt Martikán?
Már csak a sportdöntőbíróság (esetleg polgári peres eljárás) dönthet az olimpiai elsőségétől megfosztott Michal Martikán aranyérméről. Mint ismert, a kiváló szlovák víziszlalomos kenu egyesben megnyerte a versenyt, de a bírók megkésve két hibapontot hozzáadtak teljesítményéhez, s ezzel már csak második lett. „Csak Athénból hazaérkezve térünk vissza az ügyre – közölte František Chmelár, a SOV elnöke. – Beszélünk Martikánnal, és utána döntünk, hogy bíróság elé visszük-e az esetet”. A szlovák ötkarikás vezetés meggyőződése, hogy jogtalanul vették el versenyzőjüktől az aranyérmet, az athéni olimpián több intézkedést kezdeményeztek, de a téves bírói döntés ellenére a sorrenden már nem változtattak.
Martikán állásfoglalása döntő lesz a folytatás kérdésében. A sportoló hazaérkezése után úgy nyilatkozott, hogy ha utólag a javára születne döntés, akkor sem kérné az aranyérmet. Közvetlenül a verseny után pedig annyit mondott, hogy – bár szerinte nem ért hozzá az említett kapuhoz – tudomásul veszi a bírók döntését.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.