A hétvégi döntetlen után sincs ok a pánikra a Liverpool védője szerint

Virgil van Dijk
Liverpool |

A Liverpool labdarúgócsapata két gólt kapott a hétvégi bajnoki fordulóban, de a védő Virgil van Dijk szerint ez még nem ok a pánikra az AS Roma elleni a Bajnokok Ligája-elődöntő első felvonása előtt.
 

A keddi találkozón házigazda Liverpool szombaton a West Brom elleni idegenbeli 2-2-es döntetlennel hangolt a BL-meccsre. Jürgen Klopp együttese a legutóbbi tíz tétmérkőzéséből hatszor eredményesen őrizte kapuját, van Dijk azonban nem aggódik amiatt, hogy szombaton a Premier League sereghajtójától két gólt is kaptak.

"Nincs ok a pánikra. Folytatnunk kell azt, ami a korábbi mérkőzéseken már működött" - nyilatkozta Van Dijk. A BL-elődöntőt illetően kiemelte: hatalmas lehetőség előtt állnak.

A Premier League-ben a szezon legjobb játékosának megválasztott Mohamed Salah - aki az előző idényben még a Roma játékosa volt - a vasárnapi díjkiosztó gálán úgy fogalmazott, hogy labdarúgóként elsősorban a klub sikereiben gondolkodik, és nem az egyéni elismerésekben, így a legfontosabb számára az, hogy a csapattal nyerjen trófeát.

"Nagyon közel vagyunk hozzá a Bajnokok Ligájában, ahol elődöntőbe kerültünk. Reméljük, hogy megnyerjük" - fogalmazta meg a célt Salah.
 

A Roma szintén szombaton tartott BL-főpróbát. Az akkor és kedden is vendégként pályára lépő fővárosi csapat a SPAL ellen győzött 3-0-ra. Eusebio Di Francesco vezetőedző elégedett volt játékosai teljesítményével, különösen azzal, hogy mentálisan erősnek bizonyultak.

"Egy dolgot tudok kiemelni, ami nem tetszett, hogy túl sok gólszerzési lehetőséget hagytunk ki" - nyilatkozott a szakember. Hozzátette: a Liverpool elleni mérkőzésen már az első perctől kezdve sokkal több koncentrációra lesz szükségük a befejezéseknél.

Az angol és az olasz együttes nem sűrűn fordult meg a legrangosabb kupasorozat legjobb négy csapata között a közelmúltban. Sőt, az AS Roma egyetlen részvételéig egészen 1984-ig kell visszamenni, akkor történetesen éppen a Liverpoollal vívott döntőt még a BL elődjének számító Bajnokcsapatok Európa Kupájában, és hazai pályán büntetőkkel elbukta a trófeát. A Liverpool tizedszer játszhat a legjobb négy között, de legutóbb tíz éve volt elődöntős. Akkor 4-3-as összesítéssel a Chelsea búcsúztatta.
 

Érdekes

Elődöntő, 1. mérkőzés:

kedden játsszák:

FC Liverpool (angol)-AS Roma (olasz) 20.45

 

szerdán játsszák:

Bayern München (német)-Real Madrid (spanyol) 20.45

 

A visszavágókat jövő héten rendezik, a finálé május 26-án lesz Kijevben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?