Szombaton elkezdődik a hirtelen halál

Messi.lengyel2022

Szombaton két nyolcaddöntőt rendeznek a katari labdarúgó-világbajnokságon. Az elmúlt két hét eredményeit látva a nagy futballnemzetek sem mehetnek majd biztosra. 16 órától a hollandok, 20 órától az argentinok játszanak.

A papírforma alapján Hollandia és Argentína jut majd elsőként a legjobb nyolc közé, de ehhez az Egyesült Államoknak és Ausztráliának is lesz egy-két szava.

Kritizált hollandok

Szombaton a veretlenül továbbjutó hollandok kezdik meg a nyolcaddöntők sorát az amerikai válogatott ellen. Louis van Gaal szövetségi kapitány többször is kiemelte, hogy a középpályáján Frenkie de Jong, a támadósorban pedig Memphis Depay nélkülözhetetlen a csapat számára. Utóbbi játékos felépült szeptemberben összeszedett sérüléséből és a csoportmeccsek során egyre többet játszott, de gólt még nem tudott szerezni. „Jól vagyok, a kieséses szakasz pedig komoly dolog. Itt nem hibázhatunk” – nyilatkozta a Barcelona támadója.

Az Egyesült Államoknál egy friss sérült miatt aggódnak, hiszen a továbbjutást érő gólt szerző Christian Pulisic kórházban kötött ki a harmadik csoportmeccset követően. A kismedencei zúzódással kezelt középpályásról csak a mérkőzés napján dől majd el, hogy vállalhatja-e a játékot.

Az amerikaiak nem mutattak túl meggyőző játékot a csoportkörben és bár a hollandokat hazája sajtója többször is kritizálta, ők a mérkőzés esélyesei. Könnyen lehet azonban, hogy Depay vezérszerepét ismét a PSV játékosa, Gakpo vállalja magára.

Dávid és Góliát

A nap másik mérkőzésén a hollandoknál is nagyobb esélyesnek számít az argentin válogatott. Lionel Messiék ugyan egy nem várt vereséggel kezdték a tornát, így pedig nem tudták megdönteni az olasz válogatott veretlenségi rekordját, a mexikóiak és a lengyelek ellen már nyertek.  A dél-amerikai csapatról lekerült a rekord miatti teher és úgy tűnt, a vereség még inkább összerázta Lionel Scaloni csapatát. „A riválisunk nagyon kemény. Bárki, aki azt gondolja, hogy Ausztrália ellen könnyű összecsapás vár ránk, téved” – nyilatkozta Argentína szövetségi kapitánya, aki vélhetően nemcsak az ellenfél iránti tisztelet, de a szaúdi válogatott elleni botlás miatt is dicsérte ellenfelét.

Az ausztrálok már azzal is hatalmas meglepetést okoztak, hogy továbbjutottak a csoportjukból, ráadásul mindössze két pihenőnapjuk volt a dánok elleni győzelem után. „Nem volt időnk arra sem, hogy leülepedjen bennünk, ami az utolsó csoportmérkőzésen történt, rögtön a feltöltődéssel, az erő visszanyerésével kellett elkezdenünk foglalkozni. De egyet ígérhetek, készen fogunk állni szombaton” – jelentette ki Rene Meulensteen, az esélytelenek nyugalmával pályára lépő ausztrálok másodedzője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?