Helyzetek sora, egy nagykaposi gól

nagykaposi foci

Nem csalódott a csaknem kétszáz szurkoló, hiszen parázs összecsapást látott a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjának 22. fordulójában.  
 

A már biztonságban lévő nagykaposiak a kieséstől fenyegetett krasznahorkaváraljaiakat fogadták. A hazaiak voltak sikeresebbek, 1:0 arányban nyertek.


Az első játékrészben taktikusan védekeztek a vendégek, de egyáltalán nem veszélyeztették a nagykaposiak kapuját. A 20. percben Nagy Adrián egy parádés szóló után megszerezte a meccs egyetlen gólját. A három pont sorsát eldöntő találatot követően sem változtattak védekező stratégiájukon a gömöriek, és háromszor is csupán Salai János kapus reflexmozdulata mentette meg őket az újabb góltól. 
Szünet után már a krasznahorkaváraljaiak is kitámadtak, és több esetben sikerült is zavart kelteniük a hazaiak védelmében. Először Matúš Smrek, majd Revúcky Tamás villámgyors támadás után ostromolta Rapovský Péter kapuját, a hálóőr azonban mindkét esetben higgadtan tisztázott. A másik oldalon viszont Fintor János és Tirpák Valentín hagytak ki egy-egy ziccert. A véghajrában mintha elfogyott volna a hazaiak erőnléte, amit a vendégek nem tudtak kihasználni.


„Rengeteg helyzetünk akadt, közülük egyet szerencsére értékesítettünk. A mérkőzés nagy részében mi uraltuk a játékot, ám a végére elfáradtunk és már-már aggódtam a három pontért. Az utolsó húsz percben esélyt kapott a bizonyításra a tizenkilenc esztendős Vencel Ákos, aki határozott megmozdulásaival jó benyomást keltett, és külön örülök annak, hogy újabb saját nevelésű fiatalt sikerült beépíteni a csapatba” – vette górcső alá védencei teljesítményét Kiss Kolos nagykaposi klubelnök.


„Sajnos egyre inkább sújt bennünket a balszerencse, most is különféle okok miatt kénytelenek voltunk nélkülözni három húzóemberünket, Maroš Almášit, Matúš Mésznert és Luko Norbertet. Az ificsapatból a mindössze tizennyolc éves Matúš Smreknek és Béke Tamásnak is lehetőséget adtunk a kezdőcsapatban, mindketten jól teljesítettek. Gyorsan össze kell magunkat kapni, hogy elkerüljük a kiesést. A tavaszi idényben elszórakoztuk a szerényebb képességű csapatok elleni találkozókat, a folytatásban az erősek ellen kell bizonyítanunk” – reménykedett Kun István krasznahorkai klubelnök és játékos.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?