Nürburgring. Michael Schumacher nyerte a Forma–1-es vb 7. futamát, az Európa Nagydíjat.
Helyreállt a világ rendje
Helyreállt a világ rendje, Michael Schumacher ismét leckét adott a Forma–1-es mezőnynek modern autóversenyzésből. A Ferrari hatszoros világbajnokát megszorítani sem tudta senki, csupán a kerékcserék alatt adta át másnak első helyét. Csapata taktikából ismét jelesre vizsgázott, hiszen a hetedik helyről rajtolt Barrichellót (két kerékcserével) behozta a második helyre.
Schumacher idén hatodszor nyert, rá több szót nem érdemes vesztegetni. Annál inkább öccsére, Ralfra, aki már az első körben kiesett, köszönhetően a másik williamsesnek, Montoyának. A kolumbiai hátulról letarolta a németek második számú kedvencét, aki magával sodorta a semmiről sem tehető Cristiano da Mattát is.
Hazai pályán szerepelt le a McLaren-Mercedes: sem Kimi Räikkönen, sem David Coulthard nem tudta teljesíteni a versenytávot. Mindkettejüknek a lelkét kilehelő motorral gyűlt meg a baja, idén már sokadszor. Szegény Szato Takuma is pórul járt, előbb csatázott egy jót Barrichellóval, majd Hondája megadta magát. Baumgartner Zsolt három kör hátránnyal célba ért, de a kiesetteken kívül senkit sem tudott megelőzni.
Az Európa Nagydíj végeredménye: 1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:32:35,101; 2. Barrichello (brazil, Ferrari) + 17,989; 3. Button (angol, BAR-Honda) + 22,533; 4. Trulli (olasz, Renault) + 53,673; 5. Alonso (spanyol, Renault) + 1:00,987; 6. Fisichella (olasz, Sauber-Petronas) + 1:13.448; 7. Webber (ausztrál, Jaguar-Cosworth) + 1:16.206; 8. Montoya (kolumbiai, Williams-BMW) + 1 kör, ... 15. Baumgartner (Minardi-Cosworth) + 3 kör. A vb állása: 1. M. Schumacher 60 pont; 2. Barrichello 46; 3. Button 38. Csapatban: 1. Ferrari 105 pont; 2. Renault 61; 3. BAR-Honda 46. (mti, o-o)
Agnelli emlékének ajánlották a győzelmet
Nürburgring. Nyilatkozatok a befutó után – MICHAEL SCHUMACHER: „Fontos győzelmet arattunk, s ezt a napokban elhunyt Umberto Agnelli emlékének ajánlom. Éveken át támogatott bennünket, tartotta velünk a kapcsolatot. Nagyon lesújtott, amikor meghallottam a szomorú hírt. Emiatt az ünneplésünk is visszafogottabb lesz a szokásosnál.” BAUMGARTNER ZSOLT: „Örültem volna, ha csapattársam előtt végzek, mert összességében jobb köridőket mentem nála. A rajt után majdnem telibe találtam Ralf Schumacheréket, akik szinte előttem fordultak keresztbe.” (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.