HC DAC: Két nap, két nagy mérkőzés

HCDACsajto
Dunaszerdahely |

Sűrű hétvége előtt áll a HC DAC női kézilabdacsapata. Szombaton és vasárnap játsszák le a következő Európa-kupa-forduló első és második meccsét is, mindkét esetben délután 16:00 órai kezdettel.

Korlátozott számban (a csarnok 25%-nyi kapacitása), de a regisztrált drukkerek számára megtekinthető lesz a hétvégi dupla mérkőzés. Az Európa-kupa nyolcaddöntőjében ezúttal a svéd Kristianstad lesz a sárga-kékek ellenfele, akik bár saját ligájukban középcsapatként teljesítenek jelenleg, mégiscsak a rendkívüli presztízsű és fejlett skandináv kézilabda képviselői. Többek között erre is hívta fel a figyelmet a DAC vezetőedzője, Debre Viktor, amikor az ellenfelet „hihetetlenül gyorsnak, robbanékonynak, és kőkeménynek” nevezte. Debre, ahogy azt korábban is szokta, ismét a mentális stabilitást emelte ki. Szerinte az a csapat lesz sikeres, amelyik az elejétől képes átvenni az uralmat a meccsen, és ezt az attitűdöt meg tudja tartani.

A pénteki sajtótájékoztatón szó volt a keret jelenlegi helyzetéről is. Ősszel sérülésekkel sokat bajlódott a csapat, többek közt Rajnohová, Oguntoye, Némethová és Pastorková is jelentős időt hagytak ki. Utóbbin kívül már mind szerepeltek az utolsó, Stupava elleni magabiztos győzelemmel zárult ligameccsen (34:16). Debre azonban megjegyezte, valóban igaz, hogy kibővült a keret, de az érintett játékosok közül néhány még nem rendelkezik a kellő meccsfitnesszel.

Végezetül a csapat elnöke, Dr. Horváth Zoltán közölt egy negatív hírt is. A szerdai edzés közben Bugár Cintia ujjperctörést szenvedett, ami operációt igényelt. A beavatkozást csütörtökön végre is hajtották, azonban a csapat egy ideig kénytelen lesz őt nélkülözni, aki főleg a védelemben volt létfontosságú.

Ha valaki nem tud részt venni az eseményen élőben, de mégis szeretne szurkolni, megtekintheti a mérkőzést élő adásban, a Facebookon vagy a Sport 1-en.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?