Hat komáromi kajakvilágbajnok mestere volt – interjú Soós Tiborral

Lépésről lépésre, de mindig észrevehető nyomokat hagyva tűnt el a kajak-kenu körforgásából. Mi maradt ezek után?

Részben a szabadságérzet. Nem kellett már alkalmazkodnom annyit, mint korábban, különböző szerepkörökben. Főleg a klubvezetés terhe volt érezhető, hiszen 150 tagú közösséget vezettem. Azóta nagyobb kedvvel, jó hangulatban járok ki a csónakházba, mert már nem érzem a felelősséget. Ugyanakkor öröm nézni, ahogyan az utódaim csinálják, mert sokkal ügyesebbek, mint én voltam. Az edzők, Demin Viktor klubelnök s a többiek.

Pedagógus szeretett volna lenni, aztán építőmérnökként végzett. Jó pályát választott?

Olyan dolgokat csináltam, amikre máig büszke vagyok. Tíz évig Komárom alpolgármestere, akkor még alelnöke voltam, és a lakásépítésért feleltem. Akkoriban épült a sportcsarnok, a fedett uszoda és a műjégpálya is. Sokan nem tudják, hogy mennyi munkám van benne, de amikor biciklizem a városban, s meglátom valamelyik épületet, nekem elég, ha tudom, mennyit tettem érte. Ami a csónakházat illeti, az elsőt én terveztem, a másodiknál én vezettem le az építkezést.

Nem zavarta a kenus múltja?

Egyáltalán nem. Elmondhatom magamról, hogy tanár akartam lenni, mérnök lettem, kajakos akartam lenni, kenus lettem. De edzőként már visszatértem a kajakhoz és a pedagógiához is. Ezt nem terveztem, így hozta a sors.

Az hogyan jött össze, hogy Komárom első világbajnokát, Szabó Attilát irányíthatta versenyzői pályafutása legmagasabb pontjára?

Ez csak féligazság. Mert 1989-ben, mikor megnyerte a plovdivi vb-n a tíz kilométert, én még dolgoztam. Akkoriban inkább Attila menedzsere voltam. Bejutott a prágai Duklába, ahol Ladislav Souček volt a mestere. Megengedték neki, ami a szociban nem volt gyakorlat, hogy Komáromban edzhetett. Velem. Hiába volt lakása Prágában, inkább hazahúzta a szíve. Mindig azt mondtam, hogy az edzésen kívül olyan környezetben legyen, amit megszokott hátteret teremt neki.

Csak ennyi köze volt ahhoz, hogy Szabó Attila világbajnok lett?

Nem csak ennyi. A Szabó ikergyerekek, Attila és Zoltán, utóbbi köztünk csak Pici, focisták voltak mindketten, de a futballedző durván bánt velük, és 11–12 évesen kijöttek hozzánk a csónakházba. Ifikorukban végig az edzőjük voltam.

Hogyan lett ebből több világbajnok Komáromban?

Tegyük hozzá: Attila nemcsak városunkban volt az első kajakvilágbajnok, hanem Csehszlovákiában is. Hogyan lett belőlük több? Szerencse kérdése! A tudásnál is fontosabb az életben. Meg kell érte dolgozni, de szükséges. Világméretekben sem volt olyan addig, hogy egy klubból, egy kisvárosból négyen, majd a Bača–Tarr-váltás után öten legyenek. Ezt annak idején a világverő németek sem akarták elhinni. Kivételes emberek egymásra találása volt. Esetükben csak az egójukat kellett visszafogni, hogy minél kevesebb súrlódás legyen. Ez volt nekem a fő feladatom. Mert a fiúk irtó szorgalmasak voltak, inkább fékezni kellett őket a munkában, mint ösztönözni.

Miért a kajak négyes útját választották?

Riszdorfer Misi és Bača Gyuri kétszeres világbajnokok voltak párosban. De Misinek az volt az álma, hogy öccsével, Ricsivel menjen párost. Kipróbáltuk, Bača ment Vlčekkel, Misi Ricsivel párban. És előbbiek agyonverték a vízen a Riszdorfer fivéreket. Nem csak nyúlfarknyi előnnyel, egyszerűen nem ment a testvéreknek a páros. A 2000-es sydney-i olimpia után jött az ötlet, hogy csináljunk a két egységből egy négyest. Így került egy hajóba Riszdorfer Ricsi, Riszdorfer Misi, Vlček Erik és Bača Gyuri, akit az athéni olimpiai bronz után Tarr Gyuri váltott.

Tegyük hozzá: kivételes képességű egyéniségekről volt szó, ráadásul egy időben jártak a csúcson. És felkészültségük sem hagyott kivetnivalót maga után...

Mikor 2002-ben Sevillában a vb-n négyesben megnyerték mind az 500, mind az 1000 méteres távot, a németeket négy-öt éves veretlenségüktől fosztottuk meg. Az egész világ nekünk drukkolt.

Két olimpiai ciklusban volt a kajak négyes közelében. Athén (2004) előtt két évig mindent megnyertek védencei, ahol csak elindultak. Aztán az ötkarikás játékokon kiélezett harcban csípték el a dobogó harmadik fokát. Nem lehetett volna az olimpiára jobban kihegyezni az egység formáját?

Nem. Magyarország előtte, vagyis 2000-ben K4-esben ezer méteren megnyerte a sydney-i játékokat. Utána a négyes tagjai összevesztek, és nem jártak a világbajnokságokra. Athén előtt kibékítették őket, s megint összeültek. Világklasszisokról volt szó, egyéni és páros vb-címekkel. Elmentem megnézni őket a poznani világkupára, ahova nem vittem el a mieinket, mert tudtam, ha ott kikapunk, összevesznek. Jéghideg esőben, majdnem hóban 2:49 percet mentek a magyarok, mi 2:51-52-nél tartottunk. Tehát tudtam, hogy a magyarok verhetetlenek. Kár a második helyért, mert a németek megvertek bennünket a végén. Közben a bolgárok is jöttek ránk. Majdnem frászt kaptam, mert a bronz is veszélybe került.

Pekingben 2008-ban megváltozott a négyes összetétele. Bača kimaradt a hajóból, Tarr jött helyette. Olimpiai ezüst lett a vége, ami egy fokozattal jobb az előzőnél. Sikerült a formaidőzítés, vagy valami más játszott közre?

Minden összejött. Rendben voltak a fiúk, nem voltak idegesek. A győztes fehéroroszokat egy hónappal Peking előtt a milánói vb-n porrá vertük. Azt nem tudom, ebben mennyi taktika volt, de mi 750-ig vezettünk előttük. Nekünk minden kijött, nem fújt a szél, pedig szeles volt a pálya. Utána elmentek mellettünk a fehéroroszok, tán egy másodpercet kaptunk tőlük, vagy még annyit se. Bizonyos jelei voltak annak, hogy esetleg doppingoltak, de nem kapták el őket, így maradt a sorrend.

Miért hagyta abba a munkát a komáromi kajak négyessel?

Olyan döntés elé állítottak a fiúk, amit már a sok kompromisszum után nem voltam hajlandó vállalni. „Elég volt!”, mondtam, és sok sikert kívántam nekik. Aztán került a négyes Likér Péter felügyelete alá.

Hat világbajnoknak volt az edzője, tanácsadója. Eszébe juttatják ezt Komáromban?

Nem. A lokálpatrióták még emlékeznek rá, szoktak hízelegni ezzel. Nem győzöm mondogatni nekik, hogy szerencse kérdése volt. Nem álszerénység, amit mondok. Ezt úgy veszem, hogy nekem ilyen lapok lettek leosztva.

Évekig a szlovák szövetség vezérkarában is dolgozott. Ezt miért csinálta, miért vállalta?

Ott hagyták jóvá a bennünket is érintő fontos döntéseket. A pénzekről, a nevezési rendszerről... Az érdekeinket kellett képviselnem.

Klubelnöki énje mire emlékezteti? Mi jut eszébe, ha belép a csónakházba?

Jó érzés, mikor találkozom az ottani emberekkel, és szembesülök a valósággal, ami nagy örömmel tölt el, mert látom, milyen jól csinálják a fiúk.

Hogyan telt el az utóbbi öt éve? Mi viszi előre 75 évesen?

Sokat olvasom, mint korábban, vagy még többet is. Lassan az életem vége felé járok, és nagyjából már megvan a világról a véleményem. Nem biztos, hogy jó, de már tudom, hogy a történelem ismétli önmagát, s a rossz idők után a jók jönnek. Naponta délelőtt egy picit biciklizem. Aztán találkozunk a csónakházban, egy állandó társaság. Megiszunk egy kávét, eldumálunk, és utána hazatekerek. Focit nézek, kedvelem a Liverpoolt, eljárok néha DAC-meccsekre, komáromi kosárlabdára. És peregnek a napok.