Hat hétre kidőlt a Manchester City spanyol válogatott támadója

Ferran Torres

Lábsérülés miatt várhatóan hat hétig nem számíthat a Manchester City Ferran Torresre, aki a spanyol labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája mérkőzésén sérült meg.

A 21 esztendős Torres múlt szerdán, az olaszok elleni elődöntőben duplán nyerőembernek bizonyult, ám a második félidőben lecserélték, miután megsérült a jobb lába. Ezt követően kérdéses volt szereplése a franciák elleni, végül 2-1-re elvesztett vasárnapi fináléban, amelyen aztán fájdalmai ellenére kezdőként 84 percet játszott.

Az angol bajnok Manchester City csütörtöki bejelentése szerint Torres a jobb lábában szenvedett el kisebb törést, ugyanakkor a felépülés várható időtartamáról a klub nem tett említést, mivel a játékosra további vizsgálatok várnak Manchesterben. Spanyol médiaértesülések arról szólnak, hogy hat hét körüli kihagyásra számíthat Torres, aki így november végén lehet ismét bevethető. Ezzel a City legalább hét bajnokiját kihagyja, köztük az idény első manchesteri derbijét is, amelyet az Old Traffordon játszanak november 6-án a United ellen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?