Pozsony. A labdarúgó Bajnokok Ligája első csoportkörében több rangadót is játszottak kedden: a leginkább várt összecsapáson a címvédő Real Madrid könnyedén nyert az AS Roma otthonában.
Három góllal nyert a címvédő
Guti, a Real Madrid csatára, miután kedden két gólt lőtt az AS Romának a Bajnokok Ligája nyitó körében, kijelentette: kész harcolni a helyéért Ronaldóval: „Tisztában vagyok vele, hogy hamarosan felépül, de állok a kihívás elé – nyilatkozott a Corriere dello Sportnak a 3:0-ás madridi sikerrel véget ért római találkozó után. – Úgy érzem, bizonyítottam, alkalmas vagyok arra, hogy egy ilyen kiváló csapatban játszhassak.”
Az általában csereként pályára lépő és Morientes helyére most is csak az utolsó pillanatban jelölt támadó először a 41. percben talált be a hazaiak kapujába, majd bő negyed órával a lefújás előtt ő állította be a végeredményt. Meggyőző teljesítménye, amivel már nem először rukkolt ki, nehéz helyzet elé állíthatja a döntéshozókat, elsősorban Vicente del Bosquét. A vezetőedzőnek hamarosan döntenie kell, hogy az idei világbajnokság brazil gólkirályát vagy őt szerepelteti-e a folytatásban. Maga Ronaldo elismerően nyilatkozott vetélytársáról: „Ismét lenyűgözött a játékával. Nem ismerem őt igazán, de úgy tűnik, figyelemre méltó technikai képességekkel rendelkezik.”
A keddi slágertalálkozó a madridiak számára két kisebb sérüléssel járt: Zinedine Zidane-nak a bokája, Claude Makelelének a térde szorul kezelésre.
A keddi eredmények – A-CSOPORT: Arsenal–Dortmund 2:0 (0:0), góllövők: Bergkamp (62.), Ljungberg (77.). Játékvezető: Frisk (svéd); 35 ezer néző.
Auxerre–PSV Eindhoven 0:0. Játékvezető: Trentalange (olasz); 21 ezer néző.
B-CSOPORT: FC Valencia–FC Liverpool 2:0 (2:0), g.: Aimar (20.), Baraja (39.). Játékvezető: Fandel (német); 38 ezer néző. Kiállítva: Hamann (77. – Liverpool)
FC Basel–Szpartak Moszkva 2:0 (0:0), g.: Hakan Yakin (50.), Rossi (55.). Játékvezető: Larsen (dán); 30 ezer néző.
C-CSOPORT: AS Roma–Real Madrid 0:3 (0:1), g.: Guti (41. és 74.), Raul (56.). Játékvezető: Merk (német); 71 100 néző.
Racing Genk–AEK Athén 0:0. Játékvezető: Plautz; 22 500 néző.
D-CSOPORT: Rosenborg Trondheim–Internazionale 2:2 (0:1), g.: Karadas (52. és 64.), ill. Crespo (33. és 78.). Játékvezető: Fernandez (spanyol); 21 ezer néző. Kiállítva: Cannavaro (69. – Inter).
Ajax Amsterdam–Olympique Lyon 2:1 (2:0), g.: Ibrahimovics (11. és 34.), ill. Anderson (84.). Játékvezető: Riley (angol); 35 ezer néző. Kiállítva: Yakubu (85. – Ajax).
A tegnap esti mérkőzések (E-CSOPORT: Feyenoord–Juventus, Dinamo Kijev–Newcastle United; F-CSOPORT: Manchester United–Maccabi Haifa, Olimpiakosz Pireusz; G-CSOPORT: Bayern München–Deportivo La Coruna, AC Milan–RC Lens; H-CSOPORT: Lokomotiv Moszkva–Galatasaray Istanbul, FC Barcelona–FC Bruges) lapzárta után értek véget. (MTI, O–O, sr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.