(Fotók: Oyama Dojo)
Három bősi karateérem Szolnokon, remekeltek Sensei Darnay Barnabás tanítványai
Nemrég rangos nemzetközi megmérettetésen vett részt a bősi Oyama Dojo karateklub hat versenyzője.
A 40. Szolnok Kupa, amely egyben a IV. Shihan Furkó Kálmán Emlékverseny is volt, egyúttal a nyílt kyokushinkarate-világbajnokság szerepét is betöltötte. Az eseményre 32 országból 500 karatéka érkezett, így rendkívül erős mezőnyben mérhették össze tudásukat a sportolók.
Érmek és tapaszatlatszerzés
A bősi csapat kiválóan helytállt. Jónás Anna két versenyszámban is tatamira lépett. Kata (formagyakorlat) kategóriában remek teljesítménnyel egészen a dobogó harmadik fokáig jutott, olyan országok versenyzőit utasítva maga mögé, mint Magyarország, Ukrajna és Szlovénia.
A kumite (küzdelem) ifjúsági -50 kg-os súlycsoportjában azonban nem sikerült továbbjutnia a selejtezőből.
Kovács Zsófia a serdülő +55 kg-os kategóriában remek formában versenyzett. Magabiztos győzelmekkel jutott el a döntőig, ahol szoros küzdelemben maradt alul magyar ellenfelével szemben, így ezüstérmet szerzett.
Kállay Tiffany az ifjúsági -50 kg-os kategóriában először magabiztosan győzte le kazah ellenfelét. Ezt követően egy magyar versenyzővel mérkőzött meg a továbbjutásért, ám alulmaradt, így végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel.
Petrik Dorka (serdülő, -55 kg) egy győztes mérkőzéssel kezdte szereplését, de a második fordulóban búcsúzott a versenytől.
Nagy Sofia (ifjúsági, -60 kg) és Magyarics Kristóf (gyerek II, -35 kg) szoros küzdelmek után kiestek a selejtezőkben.
Remek mérleg
Sensei Darnay Barnabás tanítványai így összesen egy ezüst- és két bronzéremmel tértek haza. A verseny nemcsak az éremgyűjtés, hanem az értékes tapasztalatszerzés szempontjából is különösen fontos állomás volt a fiatal karatékák pályafutásában.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.