Halottaskocsival is utazott az aranycsapat

Ötven éve él Szencen a versenyszerű kézilabda, a jubileumról megható ünnepség keretében emlékeztek meg. A fénykort a női ifjúsági csapat 1956-ban nyert csehszlovák bajnoki címe jelentette. A hatvanas évek elején a felnőtt együttes két szezont töltött az akkori csehszlovák élvonalban. A játékosok közül Ľudmila Šteffeková, Magda Petríková, majd jóval később Mókos Margit a csehszlovák válogatottságig vitte.

Az egykori sikerkovács és mindenes, a ma 77 esztendős Mészáros Lajos így emlékezik vissza a kezdetekre: „Sosem voltam párttag, mégis 1954-ben pártfeladatként kaptam, hogy alapítsam meg a kézilabda-szakosztályt. Nagy vehemenciával kezdtem a munkát, szerencsére, ügyes fiatalokban nem volt hiány a gimnáziumban. Az első évben csak előkészületi találkozókat játszottunk, ám a következő idényben már a tétmérkőzések következtek. A lányok vitték a prímet, a járási, a kerületi pontvadászat megnyerése után Kassán a szlovák bajnoki címet is elhódítottuk, majd egy héttel később Eperjesen a csehszlovák elsőséget is megszereztük. Fantasztikus csapatunk volt, 1960-ban feljutottunk az I. ligába, két idényt töltöttunk a legjobbak között. Sajnos, ezután a lányok férjhez mentek, s vége lett az aranycsapatnak. A későbbiek során már nem jutottunk a második vonaltól feljebb.”

Elárulta, az edzősködésért egy fillért sem kapott, persze a lányok is ingyen kézilabdáztak. Sőt, még az elemózsiát is otthonról vitték magukkal.

„Legtöbbször teherautóval, néha motorkerékpárokkal utaztunk a meccsekre, de olyan is előfordult, hogy halottaskocsival tettük meg az utat” – tudtuk meg Szabó Lászlótól, aki 1960-tól tevékenykedett a Sláviában.

„Felejthetetlen emlékeim is vannak. Edzőnk nagyon szigorú volt, de igazságos. Elhitette velünk, hogy minden ellenfél legyőzhető, s a kemény munkának meg is lett az eredménye. Sosem felejtem el, mennyire féltett bennünket. Eperjesen egy munkásszállóban laktunk, s mesterünk az ajtóhoz támaszkodva aludt, úgy vigyázott ránk. Tizenhat évemmel én voltam a legfiatalabb, a salakpályán térdvédő nélkül álltam a kapuban, elképzelhetik, hogy mennyi fájdalommal járt a hálóőr élete. A döntőben meg törött ujjal védtem, s nagyon boldog voltam, hogy végül csehszlovák bajnokok lettünk. Egyébként egy évvel később diószegi színekben ismét felállhattam a dobogó tetejére” – elevenítette fel a régi szép időket Csikmákné Éliás Mária.

Jelenleg a szenci Piccard női felnőtt és ifjúsági együttese a szlovák szövetség akarata ellenére a II. liga helyett a Duna-liga regionális bajnokságban szerepel. A küzdelemsorozatban a szencieken, a naszvadiakon és a nyárasdiakon kívül 11 magyarországi csapat játszik.

„Anyagilag lényegesen előnyösebb számunkra a nemzetközi bajnokság, hiszen így jóval kevesebbet kell utaznunk, s vonzóbb ellenfelekkel találkozunk. A legtávolabb levő Dorogra csak 160 km-t kell megtennünk, ám mi ez ahhoz képest, hogy korábban Kelet-Szlovákiába és Besztercebánya környékére jártunk... Kiválóan, négy győzelemmel rajtoltunk, sajnos ezután megtorpantunk. Mivel a városban nincs megfelelő pálya, ezért Bazinban játsszuk hazai találkozóinkat, de így is sokan elkísérnek bennünket. Nagy hangsúlyt helyezünk az utánpótlás – nevelésre, remélem, egyre jobb eredményeket érünk majd el” – mondta Gábris Ferenc, a Piccard mindenese, aki egy személyben tölti be az elnöki, a menedzseri és edzői posztot.