Sport

Haaland szerint klubja nyomást gyakorol rá

Erling Haaland szerint klubja, a Borussia Dortmund nyomást gyakorol rá a jövőjét illetően.
author
MTI

2022. január 27. 13:14

Erling Haaland
Erling Haaland - TASR

A norvég futballista a Sky által sugárzott interjúban kifejtette: nincs más hozzátennivalója a témához, mint amit korábban már elmondott.

"Sokat beszélnek rólam, de részemről mindent elmondtam már ezzel kapcsolatban" - nyilatkozta.

A támadó a hónap elején azt mondta, hogy a Dortmund szeretné megtudni, mik a tervei a most zajló szezont követően, ő viszont kizárólag az előtte álló mérkőzésekre akar koncentrálni.

A 21 éves, jelenleg kisebb sérüléssel bajlódó csatár a legnagyobb európai egyesületek kívánságlistájának elején, többeknél mindjárt az első helyen szerepel - 2024-ig szóló szerződésében sajtóhírek szerint olyan kitétel van, miszerint idén nyáron 75 millió euróért (27 milliárd forintért) távozhat.

A Dortmund vezérigazgatója, Hans-Joachim Watzke hangsúlyozta: semmiféle "ultimátumról" nincs szó, a játékos és a klub közötti problémák megoldódtak.

December közepén a támadót képviselő ügynök, Mino Raiola úgy fogalmazott: "jó esély van arra", hogy Haaland 2022 nyarán távozik a német klubtól, utána pedig egy nagy egyesületben folytatja a karrierjét.

A futballistát szombaton, a Hoffenheim otthonában 3-2-re megnyert bajnoki meccs 63. percében kényszerű okokból le kellett cserélni. A sérüléssel kapcsolatban Haaland elmondta: jó állapotban érzi magát, ismét tudott edzeni, és "hamarosan" visszatér.

Haaland 23 tétmérkőzésen húsz gólt szerzett a mostani idényben - a Bundesligában 14 meccsen 16-ot -, mindezt úgy, hogy a szezon első felében sérülés miatt tíz találkozót ki kellett hagynia. A Bundesliga második helyezettje legközelebb jövő vasárnap lép pályára, amikor a Bayer Leverkusent fogadja.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Andrej Doležal

Doležal: Fontosabb dolgunk is van, mint a Komárom–Pozsony vasútvonal

gyerekkórház

Gyermek-kardiocentrum – Több ezer gyermek életét mentette már meg

koronavírus

Alig több mint 400 PCR-tesztet végeztek vasárnap – mutatjuk, mennyi lett pozitív

Volodimir Zelenszkij

Zelenszkij azzal vádolja Macront, hogy engedményeket tenne Oroszországnak

koronavírus Észak Korea

Százezrével fertőződnek meg az emberek koronavírussal Észak-Koreában

Kálvária

A kálváriadombról madártávlatból ismerkedhet Lévával

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.