Továbbra sem tudta megszerezni első győzelmét Grand Slam-főtáblán Gombos Norbert, aki az amerikai nyílt teniszbajnokság 1.
Gombos megizzasztotta Troickit
Továbbra sem tudta megszerezni első győzelmét Grand Slam-főtáblán Gombos Norbert, aki az amerikai nyílt teniszbajnokság 1. fordulójában ötszettes drámában maradt alul a szerb Viktor Troickival szemben.
A nádszegi származású teniszező életében először játszott ötszettes meccset, míg Troicki számára ez volt a 33. ilyen mérkőzés, ezekből 19-et megnyert. A tapasztalatai most is érvényesültek. „A fontos pillanatokban nem rontott. Sok labdát elért, és az első adogatása is nagyon sokat segített neki. Gyorsak és nagy százalékban sikeresek voltak a szervái. A labdamenetekben már inkább én irányítottam, de összességében kiegyenlített meccs volt” – nyilatkozta Gombos, aki másodszor szerepelt Grand Slam-főtáblán, júliusban Wimbledonban is az első kör jelentette számára a végállomást.
Magdaléna Rybáriková tegnap este lapzárta után már a 3. fordulóban lépett pályára a spanyol Garbine Muguruza-Blanco ellen. A második körben a cseh Kristýna Plíškovát búcsúztatta, aki nem nyilatkozott éppen szépen a wimbledoni elődöntős szlovák játékosról. „Rybáriková nagyon csúnya teniszt játszik. Sose tudhatod, milyen labda fog visszajönni tőle. Egy rövidítés, egy hálón megpattanó labda vagy valamilyen félgikszer... Minél rosszabbul ütöm meg a labdát, annál rosszabbul fog visszajönni” – fanyalgott Plíšková, majd hozzátette, azért Rybárikován látszik, hogy sikeres szezont fut, és sok meccset megnyert, mert nagy az önbizalma, és nyugodtan teniszezik.
A magyar Babos Tímea számára a 2. forduló jelentette a végállomást a US Openen, de az első szettet megnyerte a jóval esélyesebb orosz Marija Sarapova ellen. „Nagyon jó és kemény mérkőzés volt. Az biztos, hogy Marija rendkívül jó játékos, aki most is remek formában van. Szerintem én is nagyon jó meccset játszottam, örülhetek ennek a teljesítményemnek. A második szettől már picit passzívabb lettem, de Marija nagyon jól kezdett el játszani, minden helyzetből jót ütött. Akármi is történt vele a múltban: Marija egy igazi nagy bajnok!” – kommentálta az összecsapást Babos a saját hivatalos honlapján. (SITA, nso)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.