Garamkálnai pontrablás Nagyölveden

nagyölvedi

Közepes színvonalú összecsapást látott a mintegy 250 néző a garamkálnaiak nagyölvedi vendégjátékán.

Néha úgy tűnt, hogy a játékosok totális alibifutballt mutatnak, és olykor-olykor unalomba fulladt a két csapat járási rangadója. A nyugat-szlovákiai Tipos III. liga mérkőzésén a hazaiaknak nem sikerült legyőzniük az újoncot.

„Mindenképp szeretnénk visszavágni a fájó háromgólos idegenbeli őszi vereségért. Úgy lépünk pályára, hogy mindhárom pontot begyűjtsük” – hangoztatta Igor Kasana nagyölvedi edző. „A játéktér a szokottnál keskenyebb és rövidebb, így nagyon oda kell majd figyelnünk, nehogy lerohanjanak minket” – vélekedett Michal Guťan, a garamkálnaiak tapasztalt kapusa.

Az első helyzet a vendégek középcsatára, Roman Chmelo előtt adódott, ám löketét Benkó Dániel lefülelte. A vezetést mégis a hazaiak szerezték meg a 14. percben, amikor egy kapu előtti kavarodás után Hlaváčik Tibor higgadtan megrezegtette a hálót. A félidő közepe táján először Roland Peseky durrantott mellé, majd Jozef Pánik ügyetlenkedett el egy kínálkozó lehetőséget, aminek a hazai szurkolók örültek.

A félidei szünet után a hazai Mészáros Ádám suhintott fölé, s míg a nézők a kihagyott helyzetet vitatták, egy védelmi megingást követően Chmelo kiegyenlített. A gól után Gál Rudolf és Hlaváčik brillírozott a tizenhatoson belül, Guťan azonban parádés reflexmozdulattal mentett. Ezt követően egy kezezésgyanús helyzetben szabadítottak fel a vendégek, a játékvezető azonban másként látta a történteket. Nem sokkal a lefújás előtt Chmelo előnyhöz juttathatta volna csapatát, de három méterről fölé fejelt.

Összességében elmondható, hogy a vendéglátók többet birtokolták a labdát, és gyakrabban kezdeményeztek ellenfelüknél, támadásvezetésük azonban eléggé átlátható és eredménytelen volt.

„Már a tavaszi idény elején nyilvánvalóvá vált, hogy nem lesz kieső, így a bajnokság szempontjából nincs tétje a megmérettetéseknek. Sajnos ez kihatással van a meccsek színvonalára is. Számtalan helyzetet dolgoztunk ki, az i-re viszont csupán egyszer került fel a pont. Ugyanakkor említésre méltó, hogy durva belemenések nélküli, sportszerű összecsapást láthattak a szurkolók” – fűzte hozzá Urbán Ferenc nagyölvedi klubmenedzser.

„A vendéglátók az első valamire való helyzetüket gólra váltották. A második félidőben felpörgött a játékunk, sorra dolgoztuk ki a helyzeteket, ám a szerencse ezúttal nem állt mellénk. Védelmünk kitűnőre vizsgázott, a legjobban viszont annak örülök, hogy a bajnokságban újoncként négy pontot sikerült begyűjtenünk a rutinos nagyölvediek ellen” – fejtette ki álláspontját Peter Éhn garamkálnai edző.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?