Sport

GALÉRIA: Szoros meccsen kapott ki a HC DAC, az utolsó meccsre marad a döntés

Óriási küzdelemben 30:28-ra kikapott a HC DAC a vágsellyeiek otthonában a női kézilabda Extraliga elődöntőjének második meccsén. Ezzel 1:1-re módosult a párharc állása, a mindent eldöntő meccset szombaton, Dunaszerdahelyen rendezik.
Mészáros György

2021. május 12. 19:44

hc dac
- Somogyi Tibor felvétele

Az első mérkőzésen a HC DAC 33:24-re nyert, így ők várhatták nyugodtabban a Vágsellye elleni visszavágót, ennek ellenére elég idegesen kezdett a dunaszerdahelyi csapat, több technikai hiba is csúszott a támadásba, az első kiállított is tőlük került ki Élő Beatrix személyében. A 8. perc elején már 5:2-re vezettek a hazaiak. A hatodik sellyei gólnál DAC vezetőedzője kénytelen volt időt kérni.

Königová góljával már 8:2-re növelte az előnyét a hazai csapat a 12. percben. Sona Furgaláková a vágsellyeiek kapujában megbabonázta Bízikékat, több ziccert is hárított. A 16. percben Élő hetesével 10:6-ra zárkóztak a vendégek. Königová újabb góljával fordultak rá a felek az első játékrész utolsó 10 percére (12:7). Trepáčová kiállítása alatt kettőre (12:10) jött fel a DAC. Oguntoye Viktória tartotta meccsben a DAC-t a védéseivel, és passzolóképességét is megcsillogtatta, amikor egész pályás labdával indította Bízik Rékát, aki be is vágta a helyzetet (14:11). Azonban ez sem volt elég, ugyanis a DAC sorra rontotta el a ziccereit, így 16:11-es vágsellyei vezetéssel ért véget az első 30 perc.

Galéria
hc dac-1
hc dac-2
hc dac-3
hc dac-4
+8

Egy szerencsésen megpattanó hazai góllal kezdődött a második játékrész, amire Bugár Cintia válaszolt. Königová pedig válaszolt a válaszra (18:12). Pástorková kiállítása után Pócsiková hetesével nyolcra növelte az előnyét a Vágsellye. Öt perc után, kilenc gólos hazai vezetésnél Debre Viktor időkéréssel próbálta felrázni a vendégeket. A DAC átállt öt plusz egyes védekezésre, a zavaróban a csapatkapitánnyal Straka Máriával, ami láthatóan nem ízlett a hazaiaknak, még tiszta lövőhelyzetet sem tudtak kidolgozni. Őrült rohanás kezdődött meg a pályán, de a DAC nem volt képes 3-4 gólnál közelebb kerülni a hazaiakhoz. Itt is, ott is sok volt a technikai hiba a támadásban.

Az utolsó 10 percre a Bízik testvérek góljainak köszönhetően 2 gólra olvadt a hazaiak előnye (25:23), azonban Bízik Boglárka kiállítása miatt nehéz két perc elé nézett a DAC.

Egy vitatható ítélet után Juhost küldték ki két percre a 26. perc elején, Pócsiková pedig hetesből 28:25-re módosította az eredményt. Két perccel a vége előtt Straka Mária góljával ismét csak két gól volt a különbség. Az utolsó perc elején Pastorková találatával 29:28 lett az eredmény, a vágsellyeiek azonban büntetőhöz jutottak, amit Pócsiková bevágott, így 30:28-re győztek a vágsellyeiek. A harmadik, minden eldöntő meccset szombaton Dunaszerdahelyen rendezik.

Támogassa az ujszo.com-ot

Az elmúlt időszakban arra kértük olvasóinkat, járuljanak hozzá az ujszo.com működéséhez annak érdekében, hogy a jelentős költségekkel járó hiteles, megbízható hírszolgáltatást hosszú távon biztosítani tudjuk.

Köszönjük a pozitív fogadtatást. Jó érzés tudni, milyen sokan tartják fontosnak a független, magyar nyelvű újságírás fennmaradását Dél-Szlovákiában, és milyen sokan szeretik az Új Szót.

A beérkezett támogatások lehetővé tették, hogy új munkatárssal bővítsük az ujszo.com professzionális csapatát, fejlesszük szolgáltatásainkat, növeljük az ügyeletben töltött órák számát. Nagyszerű eredmény ez olyan gazdasági környezetben, ahol a fejlesztések helyett a költségek visszafogása került sok helyen célkeresztbe.

Hálásak vagyunk eddigi támogatásaikért, és kérjük, továbbra is segítsék az ujszo.com fejlesztését. Számítunk Önökre. Önök is számíthatnak ránk.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
pénz euró

Szlovákia továbbra is lemarad a versenyben

üzlet k

Nőtt a hazai élelmiszerek aránya a szlovákiai üzletek polcain

időjárás meleg

Rekkenő hőség a munkahét utolsó napján – 34 fok is lehet ma!

koronavírus-vakcina

A brit felnőttek több mint 80 százalékát beoltották

Oszaka Naomi

Oszaka nem indul Wimbledonban, Tokióban viszont igen

koronavírus-vakcina
Frissítve

Elhunyt egy 44 éves férfi, miután beoltották

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.