GALÉRIA: Divkovic volt a nyerőember, győzött a DAC Nyitrán

divkovic

Élvezhetetlen első és eseménydús második félidőt hozott a Nitra-DAC bajnoki mérkőzés a Fortuna Liga 14. fordulójában, amelyen a dunaszerdahelyiek Divkovic góljának köszönhetően megszerezték a három pontot.

Aktívan kezdett a DAC, Divkovic rögtön a 2. percben nagy helyzetbe került, majd nem sokkal később Schäfer is megszerezhette volna a vezetést a vendégeknek. Ezután a játék gyakorlatilag élvezhetetlenné vált: a csapatok a középpályán gyúrták egymást, rengeteg volt a szabálytalanság, a szép megoldás viszont annál kevesebb. A nyitraiak szervezetten védekeztek, a DAC nem igazán tudott meglepőt húzni. Az első félidő utolsó perceit még megnyomták a dunaszerdahelyiek, de Ramírez rosszul eltalált lövését a gólvonalról vágták ki a hazaiak.

A 49. percben szinte a semmiből szerezte meg a vezetést a DAC: Divkovic használta ki, hogy senki sem lépett ki rá, erős és lapos lövése pedig utat talált a hálóba - 0:1. A gól után egy fokkal élvezhetőbbé vált a mérkőzés, a DAC előtt több szabad terület adódott. Az 56. percben Ramírez ünnepelhette volna góllal a pénteki 22. születésnapját, de lövése mellészállt, majd a 60. percben újabb óriási ziccert hagyott ki a venezuelai. A túloldalon Záhumenský és Faško lökete jelentett veszélyt. A nyitraiak játékában benne volt az egyenlítés, de a DAC is szerezhetett volna újabb gólt. Végül azonban már senki sem tudott betalálni, a dunaszerdahelyiek nagyon fontos három ponttal távoztak a nyitraiak otthonából.

Galéria

FC Nitra - DAC 0:1 (0:0)
Góllövő: Divkovic (50.).
Sárga lap: Kuník, ill. Schäfer, Kružliak, Balic.
Játékvezető: Dohál, zárt kapus mérkőzés.
DAC: Jedlička - Blackman, Müller, Kružliak, Davis - Nebyla (90. Andzouana), Schäfer, Balic - Divkovic (86. Nicolaescu), Ramírez, Kalmár.
Nitra: Šípoš - Kuník, Podhorín, Magda, Fabiš - Adamec (57. Gataric), Mustafic (57. Vrábel) - Chobot, Olivero (57. Felix), Záhumenský (89. Danek) -  Faško.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?