Gálázással kezdte az évet a DAC, a sárga-kékek átgázoltak a Karcagon

dac

A DAC labdarúgócsapata 5:0-ra verte az NB II-es Karcagot az év első felkészülési mérkőzésén.

Branislav Fodrek vezetőedző első idei keretéből Nemanic betegség, Mendez és Djukanovic pedig sérülés miatt hiányzott, míg Popovics és Herc hiányzásáról nem közöltek információkat. A többi dunaszerdahelyi játékoshoz hasonlóan az a Redzic Damir is egy félidőt játszott, akiért sajtóhírek szerint többek között a Glasgow Rangers, az FC Köbenhavn és az Olimpiakosz is érdeklődik, a Nemzeti Sport szerint pedig már konkrét ajánlatok is érkeztek érte.

A dunaszerdahelyi MOL Akadémia műfüves pályáján játszott mérkőzésen gyorsan gólra váltotta mezőnyfölényét a DAC, a 8. percben Blažek passzolt a hálóba egy rögzített szituáció után, majd a 15. percben a saját nevelésű Lábo technikás lövéssel duplázta meg az előnyt. A 17 éves játékos a 23. percben újabb szépen helyezett lövéssel már 3:0-ra módosította az állást. Az állandó DAC-mezőnyfölény mellett egy Kapanadze-kapufa is esett a folytatásban.

A rövid szünet után sorcsere történt, Tuboly Máté pedig két percnyi játék után betalált szabadrúgásból (4:0). Tizenegy másik játékosával is dominálta a mérkőzést a csallóközi csapat, a nagy visszatérő Matej Trusa is lehetőséget kapott a gólszerzésre, és magabiztosan értékesített egy büntetőt (5:0).

A mérkőzés utolsó 15 perce egyre rosszabb látási körülmények között zajlott és ez a csapatok játékkedvére is negatív hatással volt, a színvonal már nem volt túl magas.

A DAC legközelebb szerdán, az OFK Beograd ellen lép pályára, már a törökországi edzőtáborozás részeként.

Felkészülés

DAC–Karcag 5:0 (3:0)

Gólszerzők: Blažek, Lábo 2, Tuboly, Trusa

MOL Akadémia; játékvezető: Smolák

DAC – 1. félidő: Bartels–Kapanadze, Bationo, Blažek, Barro–Gruber, Ouro, Lábo–Sylla, Gagua, Ramadan

2. félidő: Filipe–Jenčuš, Kacsaraba, Modesto, Gueye–Blaško, Tuboly, Udvaros–Redzic, Corr, Trusa

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?