Budapest. Joggal hitték azok a ferencvárosi szurkolók, akik korábban látták Marijan Vlak, Sztanko Poklepovics, Csank János, és Garami József edzéseit, hogy számukra már sok újdonsággal nem szolgálhatnak az Üllői úti gyakorlások. Tévedtek.
Fújni kell a Fradi-indulót
Korábban is a pontosság és a fegyelem jellemezte a ferencvárosi labdarúgókat, ám Pintér Attila érkezése óta még nagyobb hangsúllyal bír a klub címerében is fellelhető három E – azaz: erkölcs, erő, egyetértés. A zöld-fehérek korábbi 20-szoros válogatott hátvédje előbb az öltözőben szeretné egységes csapattá formálni a Fradit, vagyis a szándékai szerint, a játékosok ne csak társként, hanem barátként is tiszteljék, segítsék egymást. Ehhez gyakorlati segítséget is ad a szakember.
Nagyot néztek a drukkerek, hogy a bemelegítés előtt az edzők és a játékosok egymás kezét fogva kört alkottak, és csaknem egy percen át – ki meditálva, ki imádkozva – csendben készültek fel a gyakorlásra.
Pintér Attila nem csupán edzéseket vezet, hanem próbálja elhitetni a játékosaival, milyen fontos a zöld-fehér színekben szereplő profiknak a fanatizmus, az egység. E törekvését jól bizonyítja, hogy a Fradi-indulót tartalmazó CD-ket is kiosztotta már az öltözőben, és bejelentette, egy hónap múlva valamennyi labdarúgótól – a külföldiektől is – elvárja, hogy betéve fújják a dalt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.