Forma-1 – Jövőre sem lesz Kínai Nagydíj

Forma-1

A Forma-1-es világbajnokság irányítói törölték a jövő évi versenynaptárból a Kínai Nagydíjat, mégpedig „a koronavírus-járvánnyal összefüggő, jelenleg is érvényben lévő nehézségek miatt”.

Az F1 pénteki közleménye szerint a versenysorozat vezetősége azon dolgozik, hogy pótolni tudja a sanghaji futamot egy másikkal, s amint ebben az ügyben sikert érnek el, azonnal tájékoztatják majd a nyilvánosságot.

Sajtóértesülések szerint a portugáliai Portimao versenypályának van a legnagyobb esélye arra, hogy betöltse a kínai futam törlése miatt keletkezett üres helyet. A portugál helyszín 2020-ban és 2021-ben is rendezhetett Forma-1-es futamot, akkor is „beugróként”.

Kínában változatlanul szigorú intézkedések vannak érvényben a koronavírus-járvánnyal összefüggésben, ezek pedig jelentősen megnehezítik a nagyszabású rendezvények megtartását az ázsiai országban.

Forma-1-es futamot legutóbb 2019-ben rendezett Kína.

A jövő évi F1-es versenynaptár eredetileg rekordot jelentő, 24 futamot tartalmazott, a Kínai Nagydíj április 16-i dátummal szerepelt benne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?