GALÉRIA: Folytatja a harcot Európáért a DAC

DAC.20220524

A DAC az Európa Konferencialiga-selejtezőért kiírt rájátszás elődöntőjében a Liptovský Mikuláš csapatát fogadta és győzte le a MOL Arénában 4:2-re. Pénteken így a Trenčínnel játszhatnak a nemzetközi szereplésért.

A hazaiak kezdője több helyen is megváltozott a nagyszombatihoz képest. A kapuban Veszelinov állt, a védelemben Blackman, Kružliak, Brunetti és Ciganiks játszott, Eric Davis a kispadon kapott helyett. Előttük Dimun és Nebyla szűrte a vendégek akcióit, a támadónégyes pedig a Szánthó, Balogh, Verlinden, Krstovic felállásban kezdett. A vendégek kezdőjében ott volt Pinte Patrik és a korábbi DAC-játékos Jakub Švec is.

Az első komolyabb helyzet a 8. percben adódott és rögtön gól is lett belőle. Szánthó jobbról jövő beadását a hosszú oldalon Verlinden fejelte vissza keresztbe, ahol Nebyla érkezett és a kapufa segítségével a hálóba lőtte a labdát, 1:0.

Három perccel később jött az újabb lehetőség, de Krstovic fejesénél már emelkedett a partjelző zászlaja, így Sváček védése után a hazai játékosok már nem csaphattak le a labdára. A vendégek közel húsz perc után jutottak el Veszelinov kapujáig, amikor Švec beadását Nebyla nézte el, Pinte viszont mellé fejelte a labdát. Rögtön jött a válasz, de Verlinden 17 méteres lövése fölé csavarodott. Szép kísérlet volt.

A 27. percben gyors DAC kontra indult. Balogh a kezdőkörből ugratta ki Krstovicot, aki több védő mellett is eltolta a labdát, majd lőtt, Sváček kapus védett, de a kipattanóra Ciganiks érkezett elsőnek, aki közvetlen közelről nem hibázott, 2:0.

Igyekezett feljebb tolni játékát a gól után a liptószentmikósi csapat, Jakub Švec a bal oldalról középre keveredett, majd bő 25 méterről lőtt, de Veszelinov másodszorra fogta a próbálkozását. Kis híján jött a harmadik a 34. percben, mikor Ciganiks remekül ugratta ki a leshatáron Krstovicot, a montenegrói csatár viszont a kapusba lőtte a labdát. Öt perccel később Szánthó szánta el magát egy távoli lövésre, de a kapus a helyén volt. A másik kapu előtt egy szabadrúgást követően előbb Veszelinov öklözött, majd egy fejes után a kapu felé hulló labdát a gólvonal előtt Brunetti fejelte ki oldalra.

A 42. percben egy kisebb kakaskodás alakult ki a pályán, miután Balogh Norbert csúnyán utána rúgott ellenfelének. Ezt Pinte kérte számon rajta, majd Verlinden ugrott túl vehemensen közéjük, ezt követően pedig szinte minden játékos összegyűlt a felezővonal és az oldalvonal találkozásánál és a kispadok is beszálltak a szópárbajba. Végül Balogh a szabálytalanságért, a DAC kapusedzője, Martin Raška pedig egy oda nem illő megjegyzéséért kapott sárga lapot.

Galéria

A félidőben tisztelekört tett a pályán a dunaszerdahelyi női kézilabdacsapat, amely a MOL Ligában bronzérmet szerzett, a szlovák rájátszásban és a Szlovák Kupában pedig ezüstérmesként zárt. A HC DAC játékosait a szurkolók vastapssal köszöntötték.

Joao Janeiro egy helyen változtatott csapatán a szünetben, Szánthó Regő helyét Yhoan Andzouana vette át. A vendégek egy szöglet után veszélyeztettek az elején, de Andric fejese fölé szállt. Az 53. percben Pinte lőtt jó húsz méterről, de Veszelinov védett. Öt perccel később szép DAC-támadást láthatott a kilátogató 4338 néző. Krstovic tanárian ugratta ki a jobbról befelé húzódó Andzouanát, aki a kapus lába felett átpöckölte a labdát, majd az üres kapuba lőtt, 3:0.

Rögtön jöhetett volna a válasz, egy jobb oldali beadás után Švec maradt teljesen üresen a hosszú oldalon, de kapásból fölé lőtt. Ez után újra cserélt Joao Janeiro, aki Verlinden helyére küldte be Davist. A panamai lett a balhátvéd, Ciganiks pedig feljebb húzódott.

A 64. percben Sváček kapus egy hazaadás után Krstovichoz rúgta a labdát, a csatár pedig köszönte szépen és a bal oldalról, az oldalvonal mellől gyönyörűen csavart az üresen maradt kapuba, 4:0.

A hazai kispad ismét cserélt, Kružliakot talán már péntekre szerették volna pihentetni, így jött a védelem közepére Muhamedbegovic. A túloldalon jól sült el a csere, egy kontra végén Švec próbálkozott, de azt még védte Veszelinov, a kipattanót viszont a padról beszálló Kačerík lőtte szépen a rövid alsóba, 4:1.

Az újabb gólt újabb cserék követték, Balogh és Dimun jött le, Moumou és Andrezinho ment be. A változtatások nem tettek jót a hazaiak játékának, a vendégek többször is szépen kombináltak a szerdahelyiek térfelén és a 79. percben gólt is lőttek. Flak szépen fordult le védőjéről, majd a hosszú alsóba lőtt, 4:2.

A rendes játékidő utolsó percében Krstovic lőhetett volna még egyet, de lövése nem talált kaput. A hosszabbításban már nem forogtak komoly veszélyben a kapuk, a DAC megérdemelten 4:2-re győzte le liptószentmiklsói ellenfelét a nemzetközi szereplésért folytattott playoff elődöntőjében.

A másik ágon Zsolnán 2:0-ra győztek a trencséniek, így péntek este ők látogatnak a MOL Arénába és mérkőznek meg az Ekl-selejtezős helyért a dunaszerdahelyiekkel.

Érdekes

DAC–Liptovský Mikuláš 4:2 (2:0)

Góllövők: Nebyla (8.), Ciganiks (27.), Andzouana (58.), Krstovic (64.), ill. Kačerík (67.), Flak (79.)

Játékvezető: Kráľovič. 4338 néző

Sárga lap: Balogh (42.), Raška (43., a kispadon)

DAC: Veszelinov–Blackman, Kružliak (Muhamedbegovic 65.), Brunetti, CiganiksDimun (Andrezinho 68.), NebylaSzánthó (Andzouana 46.), Balogh (Moumou 68.), Verlinden (Davis 60.)–Krstovic

LIPTOVSKÝ MIKULÁŠ: SváčekKrčík, Filinský, Šindelař, Pavúk (Bielák 84.)–Gerát, Václavik–Pinte, Staš (Flak 63.), J. Švec (Voško 84.)Andric (Kačerík 63.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?