Fernández úton a hatodik Eb-cím felé

Javier Fernández
KIKÜLDÖTT MUNKATÁRSUNKTÓL |

A verseny előtt az oroszok még reménykedtek: Mikhail Koljada idei legjobbja csak négy ponttal maradt el Javier Fernándezétől. Aztán negyedóra sem telt bele, és újfent bizonyságot nyert, a spanyol klasszisnak Európában nincs ellenfele.

Az ötszörös Európa-bajnok spanyol versenyző a rövidprogram után több mint 12 ponttal vezet a moszkvai műkorcsolya-Európa-bajnokságon a második helyezett hazai Dmitrij Alijev, és több mint tizennyolccal a harmadik helyen álló lett Deniss Vasiljevs előtt, és ha a pénteki kűrben is hozza a formáját, akkor senki nem tudja megállítani a hatodik kontinensbajnoki címe felé vezető úton.

Pedig Fernández nem futott ideális szezont, a Grand Prix-döntőre például nem jutott ki. Utólag úgy tűnik, ez a pihenő csak jót tett neki az Eb előtt.

Az olimpiai szezonban sok korcsolyázó visszatér a számára legkedvesebb programjához, elvégre ez nem pont az az időszak, amikor okos gondolat kilépni a komfortzónából. Fernández sem most először bújt bele Charlie Chaplin bőrébe, ám ő a karakterhez tért vissza, nem egy konkrét programhoz. Korábban egy Chaplin-kűrje volt, most a rövidprogramjában idézi meg a híres komikust. „A korábbi Chaplinem romantikus volt és boldog, ez a mostani inkább drámai, de a lépéssorban visszatér a játékossága“ - magyarázta Fernández. Igazi ínyenceknek való program ez, amelyben minden apró részlet a helyén van, s ezeket azok tudják igazán értékelni, akik jól ismerik Charlie Chaplin munkásságát. Fernándeznél pedig az ugrások is a helyükön vannak, Moszkvában ő volt az egyetlen, aki két (szinte) hibátlan négyfordulatost ugrott a rövidprogramjában.

Az előzetesen fő kihívójának tartott hazai Mihail Koljada elszállt, amikor a négyfordulatosra tervezett toeloopja csak dupla lett. Az oroszok másik reménysége, a tavalyi junior-vb-n bronzérmes Alekszandr Szamarin mindkét négyfordulatosából elesett, ezzel kilencedik, így a hazaiak kedvén csak Dmitrij Alijev segített, aki idei legjobbját futva bejött a második helyre. „A lutzom nem volt tökéletes, de most már nem hátráltatott semmilyen sérülés, nem úgy, mint a Grand Prix-versenyeken“ - kommentálta szereplését Alijev.

A harmadik helyen az a Deniss Vasiljevs áll, akit a legendás Stephane Lambiel védenceként már a tavalyi szezonban is amolyan koronahercegként emlegettek, s most ezeknek az elvárásoknak maximálisan meg is tudott felelni. Egyúttal azt is igazolta, hogy négyfordulatos nélkül sem elérhetetlen a dobogó, ha minden elemet precízen és magas színvonalon tud végrehajtani. „Örülök, hogy itt vagyok, de önmagában ez még nem eredmény, a kűrben is jól kell futnom“ - mondta a sajtótájékoztatón kissé megilletődve a lett korcsolyázó.

A nap egyik vesztese a 2016-os junior világbajnok izraeli Daniel Samohin volt, aki mindhárom ugrásából elesett, és a kűrbe sem került be. Ez már sorozatban a második Európa-bajnoksága, ahol nem jutott be a 24-be. Tavaly Ostravában a bátyja korcsolyacipőjében kellett versenyeznie, mert a sajátja elkeveredett a reptéren, így nem is igazán volt esélye értékelhető teljesítményre, most azonban nem foghatja ilyen enyhítő körülményre a kudarcot.

Bőd Titanilla, Moszkva

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?