Tőketerebes. Megszerezte első idegenbeli győzelmét a DAC, a sárga-kékek az újonc tőketerebesi együttes otthonában gyűjtötték be a három pontot. „Kezdettől fogva nagy fölényben futballoztunk, szinte minden tekintetben felülmúltuk a vendéglátókat. A 9.
Fabuľa jóvá tette hibáját
Tőketerebes. Megszerezte első idegenbeli győzelmét a DAC, a sárga-kékek az újonc tőketerebesi együttes otthonában gyűjtötték be a három pontot. „Kezdettől fogva nagy fölényben futballoztunk, szinte minden tekintetben felülmúltuk a vendéglátókat. A 9. percben Fabuľa szöglete után Bognár pazar fejesével szereztük meg a vezetést. A játék képe alapján az első félóra végén már legalább 3:0-ra kellett volna vezetnünk, ám Zlacký és Buka óriási helyzetben hibázott. Az utóbbi 8 méterről bombázott az üres kapu fölé. Az elpuskázott lehetőségek megbosszulták magukat, Fabuľa könnyelműen elvesztette a labdát a középpályán, s gyors kontra végén egyenlítettek a hazaiak. Štefan Horný edző az öltözőben alapos fejmosást tartott, főleg Fabuľát marasztalta el. Fordulást követően is irányítottuk a játékot, s 18 méteres legurított szabadrúgást Fabuľa a felső sarokba vágta. Ezután már taktikusan játszottunk, bár igyekeztek a keletiek, de komoly helyzetig nem jutottak” – mondta lapunknak František Lunák, a dunaszerdahelyiek csapatvezetője. (sz. z.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.