Extraligába lépett a csábi csapat

csábisakk
Csáb |

Nem gyakori jelenség, ha feltűnik egy kisebb vidéki település csapata a legmagasabb osztályú sakkbajnokságban, az extraligában. A nyolc táblán játszott tizenegy fordulós csatározásban 2021 újonca a csábi együttes.

A Nagykürtösi járás ezernél alig több lakosú falujának csapata már 2020-ban kiharcolta az élvonalbeli szereplés jogát, de a koronavírus nem engedte lebonyolítani a 2020/2021-es évadot. Idén az első két forduló lezajlott. Jakab Róbert csábi titkár és klubmenedzser válaszolt kérdéseimre.

Hogyan vezetett az útjuk az ország tizenkét legjobb együttese közé?

Hosszú távon, lépésekben jutottunk idáig, sok igyekezet van benne. Sokáig a területi III. ligában szerepeltünk. Mikor azt megnyertük, következett a II. liga. Fiatal gárdánk később az I. ligába is bekopogtatott, erősítettünk, és két évad után már a legjobbak között húzhatjuk a figurákat.

Elég ritka, hogy egy ezernél alig több lakosú falu bármilyen sportágban az élvonalba kerüljön. Miért fontos ez Csábon?

Hagyománya van nálunk a sakknak. Csapatunk is volt, legtöbbször az alacsonyabb osztályokban játszottunk, és utánpótláskorúakkal. A múlt század kilencvenes éveiben picit megállt a sakkélet, de kilencvennyolcban újra indult. Azóta folyamatosan létezik a csapat. Szeretjük ezt a játékot, ugyanakkor szenvedély is számunkra.

Az extraligába nevezett erősorrend felső részében csupa magyarországi sakkozó neve szerepelt. Miért ezt az utat járják?

Sokáig Jakab Ferenc alapiskolai tanító szabadidejében foglalkozott a fiatalokkal. Ahogy kiöregedtek, nem volt ereje folytatni velük, tőle nem tudta átvenni senki. Próbálkozásaink voltak, de edző csak nem akadt. Egy ezer lakosú faluban nehéz kinevelni jó képességű sakkozókat. A mi csapatunk egy baráti társaság, kedvtelésből játszunk, a tapasztaltabbak felkarolják az utánpótlást. Magyarországi sakkozóinknak, élükön egyetlen nagymesterünkkel, Mihók Olivérrel, munkahelyük van, s emellett nálunk is játszanak. Hétvégére összejövünk a bajnokira.

csábisakk2

Két forduló után három ponttal a hetedik helyen áll újonc csapatuk a 12 tagú mezőnyben. Egybevág ez az elvárásokkal? Mit akarnak elérni, ha lesz folytatása a pontvadászatnak?

Szeretnénk bennmaradni az élvonalban. Elképzelésinknek megfelelően alakult az első két forduló. Több partiban jól álltunk, végül túl nagy, 6,5:1,5 arányú vereséget szenvedtünk a Prakovcétől. Számunkra inkább a liptószentmiklósiak elleni összecsapás volt a fontosabb, azt 5,5:2,5-re megnyertük. Örömünkre szolgál, hogy fiatal tehetségünk, Bojtos Patrik eredményesen mutatkozott be az élvonalban, két partiból 1,5 pontot szerzett. Egész csapatunk fiatalokból áll, keretünk átlagéletkora 30 év alatt van. Hogy lesz-e folyatása az extraliga félbeszakadt évadjának, az igazán kérdéses. Az országos szövetséget hibáztatom azért, hogy nem állt talpára, és az élvonalbeli klubokra bízta a folytatás mikéntjét. Demokratikus döntés született, és a klubok többsége ellenezte, hogy folytatódjon a bajnokság. Mindössze mi, a dunaszerdahelyiek és a modoriak akartak játszani. Idő előtt későbbre halasztottuk a következő kettős fordulót, még mielőtt bekövetkezett volna a teljes lezárás. Nem tudni, mikor ülhetünk újra asztalhoz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?