ETO: idegenben jó az iksz

ETO.Rapid

A labdarúgó Konferencialiga playoffjában az ETO FC Győrnek a Rapid Wien otthonában kell kiharcolnia a tovább-jutást. Kérdés, hogy a csütörtökön 19 órakor kezdődő mérkőzésen elég lesz-e az egygólos előny Borbélyéknak.

A Rába-partiak számára a legérzékenyebb veszteség, hogy nem számíthanak az első meccsen megsérülő Krpics játékára. A szerb védőt minden bizonnyal a Győrben a helyére beálló Abrahamsson helyettesítheti, aki beállását követően pár perc után megtalálta az összhangot Csinger Márkkal.

Hangulatos csata lesz

Kielemeztük a mérkőzést, megnézük, hogy mik voltak a hibák, mik voltak az erények. Nagyon komoly visszavágó vár ránk, de mindent meg fogunk tenni a továbbjutásért 

– idézte az ETO Facebook-oldala Borbély Balázs vezetőedzőt, aki érkezése óta élvezi a szurkolók támogatását.

A győri tábor szép számban jelen lesz Bécsben is, ahová különvonat is indul, de autóval is sokan nekivágnak az útnak. Ennek ellenére a híresen szenvedélyes Rapid-tábor alighanem többet hozzá tud majd tenni csapata játékához. Erre pedig az osztrákoknak szükségük is lesz, hiszen idegenben nem hozták azt a meggyőző teljesítményt, amelyre sokan számítottak a papíron jóval esélyesebb csapattól.

Rápihentek

Vitális Milánék elhalasztották hétvégi bajnokijukat, így pihenten utazhattak el Bécsbe. A Rapid ellenben pályára lépett és a Győrben is betaláló, az osztrák válogatott keretbe is behívott Wurmbrand duplájával 2:1-re győzött a Wolfsberger vendégeként az osztrák Bundesligában. Bolla Bendegúz csapata három győzelemmel és egy döntetlennel csak gólkülönbségében marad el az éllovas Salzburgtól.

Egy hete Győrben az első félidőben túl passzívak voltunk, lassan reagáltunk, és nem mi irányítottuk a mérkőzést. Mégis a szünet után kaptuk a gólokat, ennek okait már megbeszéltük. Vasárnap a bajnokin 70 percen át már sokkal jobb formát mutattunk 

– jelentette ki a meccset felvezető sajtótjákoztatón Peter Stöger, a Rapid vezetőedzője, aki korábban dolgozott a Ferencváros trénereként is.

A győriek számára a hazai 2:1-es győzelem azt jelenti, hogy egy döntetlennel is bejutnának a Konferencialiga főtáblájára, de még egy egygólos vereség is csak hosszabbítást és esetleg büntetőpárbajt eredményezne. A hazaiaknak így mindenképpen támadólag kell fellépnie. Győrben, amikor átvették az irányítást, szemmel láthatóan gondban voltak Csingerék, de bizakodásra adhat okot, hogy kis idő után ki tudták egyenlíteni a játékot.

A mérkőzést, melynek játékvezetője a litván Lukjansukas lesz, az M4 Sport élőben közvetíti.

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?