Erőteljes fiatalítás a komáromi röplabdázóknál

komáromi röpisek
Komárom |

Az előző két évadban csúcsra ért a komáromi röplabdázás. A Rieker UJS extraligás férficsapata kétszeres bajnokként és Szlovák Kupa-győztesként, BL-részvétellel a háta mögött várja az új idény szombati (19.30), eperjesiek elleni rajtját. Ennek apropóján Ferencz Lászlóval, a klub elnökével beszélgettünk.

Meg lehet ismételni, esetleg túlszárnyalni azt a sikersorozatot, amelyet az előző évadban produkált a komáromi csapat?

Józanul gondolkodó embertől felelőtlenség és nagyképűség lenne azt mondani, hogy igen. Nem lehet ígérni majdnem semmit, mert olyan társadalmi helyzet alakult ki a világban is, hogy bizonytalanná vált a jövő, s nem tudjuk, milyen feltételekkel kell a jövőben szembenéznünk. Már a felkészülési időszakban is voltak körülmények, amelyek gátolták a tervezett program megvalósítását. Az idény elején hiányozni fog az edzések mennyisége és intenzitása, s idő kell a csapatszellem kialakulásához is. Ettől függetlenül az induló évadban nem is célunk a nagy sikerek megismétlése, azt a stratégiai célt tűztük ki magunk elé, hogy megfiatalítjuk a csapatot. Megfelelő szakmai háttérrel, rendszerszerű becsületes munkával és motiváló csapatszellemmel van esélyünk jól szerepelni a bajnokságban, de azzal számolnunk kell, hogy a fiatalok nem tudják majd azt nyújtani, amit a tapasztalt játékosokból álló együttes az elmúlt két-három évadban produkált.

Milyen változások történtek a játékoskeretben?

Mint említettem, alapvető célunk a csapat megfiatalítása, tapasztalt, sok sikert elért játékosok mentek el a csapattól. Az extraliga legponterősebb játékosa, Peter Mlynarčík Szaúd-Arábiába távozott – visszatérése esetén szeretné folytatni Komáromban –, Martin Turis válogatott liberó Eperjesen folytatja, Peter Kašper a női csapatunk vezetőedzője lett, Juraj Rak és a jól szerváló Matúš Jalovecký a pozsonyi VKP-t erősíti, Matej Kubš pedig befejezte pályafutását. Itthon maradtak Emanuel Kohút, František Ogurčák, Maroš Kasperkevič, Forró Balázs, Pati Nagy Simon, Sánta János és Százvai Ádám. A Komáromba igazoltak csoportja népesebb: Lukasz Szarek (Torun), Filip Mačuha (Myjava), Matej Turčáni, Emil Gabko (mindketten Púchov), Patrik Kudra, Matúš Krajčo (mindketten Prievidza), Marek Gergely (Aich Dob), Urbán Attila Márton (Trenčín) és Branislav Hanúsek (Nitra) érkezett.

A tavalyi történelmi BL-szereplés után ismét ott lesz a nemzetközi kupákban a komáromi klub?

Nem lesz könnyű dolgunk, tudjuk, hogy minden kezdet nehéz. Három évig sikerült együtt tartani a bajnokcsapatot, s meg is lett az eredménye. Most időre és sok mérkőzésre lesz szükségünk ahhoz, hogy a megerősített extraligás csapatokkal fel tudjuk venni a versenyt. Az erőviszonyok felmérése szempontjából fontos lesz nemzetközi szereplésünk is, amely során megmérettetünk a Challenge-kupában és az európai MEVZA ligában, amelyben szlovén, horvát, magyar és osztrák csapatokkal mérhetjük össze erőnket.

A komáromi extraligás csapatnak erős utánpótlása van, talán Szlovákiában évek óta a legjobb, hiszen az I. ligás együttes sorozatban első helyen végez a bajnokságban. Számolnak velük a „nagyoknál?

A tapasztalt játékosok távozása után a fiatalítást tartottuk a jövő szempontjából fontosnak, s most ezzel a csapattal indulunk az élvonalban. Az tény, hogy az I. ligás férficsapatunk, amely sorozatban nyerte az országos bajnokságot, erős hátországa a komáromi röplabdázásnak, és az extraligás csapatunk teljesítménye alapján lesz lehetőségünk változtatni csapataink játékoskeretén. Ez a lehetőség a bajnokság folyamatában is rendelkezésünkre áll.

A mindössze hatcsapatos bajnokságban mi lehet a reális cél?

Az elmondottak alapján erre most nehéz releváns választ adni. Kell néhány forduló, hogy az erőviszonyokat fel tudjuk mérni, s utána majd meg tudjuk ítélni, hogy milyen eredmény várható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?