Mihály Ede tizenkét évvel ezelőtt a romániai Csíkszeredán kezdett jégkorongozni, majd az alapiskola befejezése után Szlovákiába, Pozsonyba költözött. Mégpedig a hoki miatt. A Duna utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium 18 éves diákja a Ružinov korosztályos csapataiban játszik.
Érettségi után elmegy Pozsonyból
Mikor határozta el, hogy külföldön folytatja?
Már jóval az általános iskola utolsó évfolyama előtt. Tízéves korom óta az Újpestben is szerepeltem vendégjátékosként, akkor, amikor nálunk szüneteltek a küzdelmek. Csak nemzetközi tornákra jártam a lila-fehérekkel, s ezeken a viadalokon láttam, mennyivel magasabb szinten van a jégkorong, mondjuk, Szlovákiában, mint nálunk vagy Magyarországon.
Miért éppen Szlovákiát választotta?
Csíkszeredáról hatan is Magyarországra költöztek, én viszont olyan országba akartam menni, ahol biztosított a fejlődésem. Az Újpest egyik klubvezetője nagyon jól ismeri a pozsonyi Ružinov hokiszakosztály egyik edzőjét, az ő javaslatára kerültem a szlovák fővárosba.
Nehéz volt kiharcolni a csapatba kerülést?
Három évvel ezelőtt, augusztusban elvittek az iglói edzőtáborba, amely után a tréner azt mondta, maradhatok. Azt hittem, egy-két hét múlva hazamehetek a cuccomért. Sajnos, csak fél év múlva találkozhattam a szüleimmel, ugyanis időközben elkezdődött a bajnokság. Az ifiknél mutatkoztam be, most már a junioroknál is jégre lépek.
Milyen gyakran jár haza?
Évente csak háromszor. Ez most már nem okoz problémát, megszoktam a távollétet. Jól érzem magam a récsei kollégiumban. Még akkor is hazaugrom, ha a román junior válogatottban szerepelek.
Lassan már a felnőttek között is játszhat. Marad a Ružinovban?
Amíg iskolába járok, addig egészen biztos. S ha meghívnak az A-csapatba, szívesen jégre lépek. Az szinte biztos, hogy az érettségi után nem maradok Pozsonyban. Világot szeretnék látni.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.