Budapest. Tegnap hivatalosan is bejelentették, hogy Erdei Zsolt Debrecenben, a Főnix Rendezvénycsarnokban vívja első profi címmérkőzését a WBO félnehézsúlyú kisvilágbajnoki övéért a dél-afrikai Jim Murray-vel.
Erdei címmérkőzése
Budapest. Tegnap hivatalosan is bejelentették, hogy Erdei Zsolt Debrecenben, a Főnix Rendezvénycsarnokban vívja első profi címmérkőzését a WBO félnehézsúlyú kisvilágbajnoki övéért a dél-afrikai Jim Murray-vel. Az amatőr-ként világ- és Európa-bajnok öklöző már látott videofelvételt leendő vetélytársáról és úgy véli: nem lesz könnyű dolga, mert Murray 16 centivel magasabb nála, a karja hosszabb, ráadásul gyakran fogásba menekül és fejel is, amivel könnyen sérülést okozhat.
A létesítményavató programban hét találkozó szerepel, többek között kötelek közé lép az egykori középsúlyú világbajnok német Bert Schenk, s a váltósúlyú debreceni Matolcsi József, aki augusztus közepén éppen Erdei klubjának, az Universum Box Promotionnek egyik öklözőjétől, Michael Trabanttól szenvedett vereséget Európa-bajnoki címmérkőzésen. A gálát 8 ezer néző tekintheti meg a helyszínen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.